Tárgyilagos történetírásra várva

Tárgyilagos történetírásra várva

Kevés olyan írónk van, akinek több évtizedes bírói gyakorlata van, és mindehhez komoly történettudományos háttérműveltsége is. Ujkéry Csaba – akinek nemrég jelent meg Felperzselt hómezők című regénye második, bővített kiadása – mindhárom, író-jogász-történész kritériumnak megfelel. A trilógia második darabjaként készült mű az első világháború derekától a most szinte napra hetvenegy éve bekövetkezett doni katasztrófáig, 1943 elejéig tartó periódust dolgozza fel. A Kaposvári Törvényszék nyugalmazott elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban a történelmi tények tiszteletét sürgette az oktatásban, közéletben az indulati alapú, szélsőségesen elfogult, meghaladott marxista szemlélet helyett. Mint a címzetes táblabíró mondta: nem lehet szerecsenmosdatás a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett korszak esetében, ám véget kell vetni a komoly gazdasági eredmények eltagadásának és a boszorkányüldözésnek. A trianoni békediktátum után ugyanis az a generáció állította talpra a harmadára tépett országot. Ugyanezt az objektív megközelítést hiányolja második világháborús szerepünkkel kapcsolatban. Utólag olyan, öngyilkossággal felérő ellenállást vártak volna el tőlünk a náci Németországgal szemben, amire a nagyhatalmak sem vállalkoztak.

Hírdetés


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »