Távgyógyítás

Elgondolkodtató számokat szereztek meg kollégáim: Németországban a helyi hatóságok közlése szerint csaknem 1600 magyar orvos dolgozik, az angol egészségügy munkáját (beleértve az ápolókat és a szülésznőket is) csaknem ezer honfitársunk segíti. Ehhez képest meglepően kevés az Ausztriában regisztrált 142 magyar orvos és ápoló – itt alighanem valami gond lehet a hivatalos statisztikával.

Az már szinte közhely, hogy a magyar egészségügy óriási szakemberhiánnyal küszködik – egy pár napos sajtóhír szerint tíz kórháznyi szakember hiányzik az országból. A tartósan betöltetlen háziorvosi szolgálatokról vezetett nyilvános lista szerint 238 körzetben volna szükség háziorvosra. Az országban akadnak olyan települések is, ahol már tíz éve nincs háziorvosi ellátás! Ahol még van, ott sok helyütt hatvan év fölötti, motiválatlan, túlterhelt szakember látja el a feladatot. December elején volt hír az is, hogy a fővárosi Szent Imre Kórházban egyszerre hat altatóorvos mondott fel, mert úgy érezték, nem tudják biztonságosan ellátni a munkájukat. Pár napja pedig hatvannégy orvos írt alá egy nyílt levelet, benne megrázó sorokkal. Például ezzel: „Az ápolóink fehér ruhája mögött olyan sorsok bújnak meg, amiről sokaknak elképzelése sincs. A gyógyításban legfontosabb szövetségeseink egzisztenciálisan és érzelmileg megalázva hagyják ott a szakmát vagy az országot.” Jó azt is tudni: a magyar egészségügy réges-rég összeomlott volna, ha a határon túli magyarlakta területekről nem érkezett volna óriási mértékű magyarul beszélő utánpótlás. Csak Erdélyből legalább ötezer orvos állt szolgálatba itthon az elmúlt három évtizedben.

A hazai beteget nem vigasztalja a tudat, hogy mindez nem sajátságosan magyar probléma, hanem egész Kelet-Európa ebben szenved. Romániából például csak Németországban 3857 orvos dolgozik, Angliában pedig sok görög és lengyel magasan képzett egészségügyi szakember is tevékenykedik a románok mellett. Lassan egész Európa tragédiája, hogy a gazdag országok olyan magas fizetést tudnak biztosítani az egészségügyi személyzetnek, amelyet a szegényebbek nem tudnak megfizetni, így a tehetősek gyakorlatilag ingyen kapnak jól képzett munkaerőt. Ez nem igazságos: a magyar állampolgárok adójából képzett szakemberek – a saját szemszögükből teljesen érhető módon – a gazdag országok betegeit gyógyítják, míg idehaza hiába fizetjük becsületesen a járulékokat, nem kapunk teljes értékű ellátást, mert nincs elegendő személyzet, vagy nem működik a felszerelés. A kórházak állapotáról most ne is beszéljünk, de sokkoló azt tudni, hogy például a daganatos betegségek halálozási arányában Magyarország az OECD-tagállamok között az utolsó helyén áll – magyarán nálunk sikerült meggyógyítani a legkevesebb rákos beteget, talán nem függetlenül attól a ténytől, hogy nálunk feleannyi CT- vagy MR-készülék jut százezer lakosra, mint a szomszédos Szlovákiában vagy Csehországban.

A keddi lapszámunkban megjelent egy interjú a fekete ruhás nővérként elhíresült Sándor Máriával. Szerinte a magyar egészségügy már összeomlott, csak a benne tevékenykedő szakdolgozók áldozatos munkája tartja egyben. Megfogalmazott egy érdekes hasonlatot is: egy túlhajszolt, fáradt nővér nem tévedhet, mert nem mindegy, hogy egy tejföl árát üti-e félre valaki egy bolti kasszában, vagy éppen leejt egy gyereket.

Év vége van, számvetések és újévi fogadalmak ideje. Jó lenne, ha jövő decemberben nem arról kellene beszámolnunk, hogy egy esztendő alatt mennyivel nőtt a külföldön dolgozó magyar orvosok, ápolók, szülészek száma. Ha a tendencia így folytatódik, könnyen lehet, hogy a magyar betegnek is fapados légitársasággal kell orvoshoz mennie. Persze csak akkor, ha ki tudja fizetni a költségeket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »