Teljes metrózárral indul az M3 felújítása

Teljes metrózárral indul az M3 felújítása

Vasárnap megkezdődik az M3-as metróvonal felújítása. Az eredeti tervekkel ellentétben először az északi szakaszon, Újpest-Központ és a Lehel tér között végzik el a felújítást, ám a rekonstrukcióval járó forgalomkorlátozások először az egész vonalat érintik: vasárnap üzemkezdéstől reggel 8-ig a teljes vonalon pótlóbuszok járnak majd.

Ez a magyarázata annak, hogy a napokban nemcsak az érintett szakaszon, hanem az egész vonalhosszon buszsávokat jelöltek ki a Nyugati téren és az Üllői úton, de a Népligetnél is átépítési munkák zajlottak. A Nyugati téren megszűnik a Bajcsy-Zsilinszky útról a Nagykörútra, illetve a Nagykörútról a Bajcsy-Zsilinszky útra történő balra kanyarodási lehetőség, az Üllői úton a Népligetnél pedig új jelzőlámpás csomópont épült, mivel a pótlóbuszok nem az Üllői úton, hanem a Népligeten keresztül közlekednek majd.

A legtöbb átépítés a Váci út és Róbert Károly körút kereszteződésében volt, ott már augusztus óta folyamatosan korlátozták az autóforgalmat. Mint a BKV lapunknak küldött válaszából kiderült, a munkáknak csak egy része volt a pótlóbuszok közlekedését segítő átépítés, emellett hozzákezdtek a felüljáró alatt a közművezetékek kiváltásához, védelembe helyezéséhez, sőt a metróállomás födémszigetelésének korszerűsítéséhez is.

 

Az átalakítási munkálatokat a Swietelsky 1,885 milliárd forintért vállalta a teljes szakaszon, ehhez 942,7 millió forint előleg megfizetésére tartott igényt. Az eljárás ütemezése szerint az északi és a déli szakaszon szükséges forgalomtechnikai átalakítások elvégzésével a vállalkozó a beruházási összeg 50 százalékára – vagyis az előleg összegének megfelelő pénzre – már jogosulttá válik. A következő nagyobb tételt – 35 százalékot – már csak a projekt végén, a teljes körű helyreállítás után számlázhatja le a cég.

A pótlással kapcsolatban híre ment, hogy a BKV-nál nem lesz elegendő autóbusz a szükséges indulásra. A közlekedési cégnél elmondták, hogy a metrófelújítás első üteme mintegy nyolcvannal több jármű forgalomba adását teszi szükségessé, ezekből hatvan a metrópótló járatokon, a többi pedig az alternatív eljutást biztosító járatokon közlekedik majd. A pótlást kizárólag csuklós buszokkal oldják meg – e célból 31 Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbuszt állítottak forgalomba. A további buszigényt más járatokról átcsoportosított csuklós járművekkel oldják meg – ám az ottani járatok esetében a kiváltás csak régi csuklós járművek üzembe helyezésével vagy szóló buszok közlekedtetésével történik, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a BKV válaszában csak szóló buszok beszerzéséről beszél. Ezek szerint idén 46 Conecto szóló buszt vesznek, amelynek mintegy harmada már közlekedik, s ezenfelül további 40 más dízel-elektromos hibrid szóló busz érkezik majd a negyedik negyedévben.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »