Tényleg nagy lehet a baj, ha már Szájer József is sorosozik

Tényleg nagy lehet a baj, ha már Szájer József is sorosozik

Meghívó a migránsoknak, megkezdődött a Soros-terv megvalósítása. Ezek a mostani panelek a kormányzati kommunikációban.

Nem fantomokkal küzdünk, a „Soros-terv” megvalósítása Brüsszelben megkezdődött – mondta Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő Mosonmagyaróváron pénteken.

Közölte: az Európai Parlament illetékes bizottsága csütörtökön elfogadott egy jelentést, amelyet még a bizottság nyújtott be, és a bevándorlás kérdését igyekszik szabályozni.

Ez az állásfoglalás, amelyet nem szavaztunk meg, lényegében megegyezik a „Soros-terv” elképzeléseivel – tette hozzá az MTI tudósítása szerint.

Hírdetés

Az EP bizottsági jelentése nyomán már több fideszes prominens, így Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató, Gál Kinga EP-képvsielő és Dömötör Csaba államtitkár is szinte ugyanazokkal a szavakkal nyilvánult meg. Sőt, mintha őket idézte volna, Orbán Viktor is úgy fogalmazott: Nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Parlament megkezdte a „Soros-terv” végrehajtását.

http://mno.hu/

Mostanra a józanságáról ismert és a Fidesze egyik eszeként, nagy koponyájaként emlegetett Szájer József is beleállt a kampányba, pedig az utóbbi hónapokban feltűnően távol tartotta magát a propagandától. 

A LIBE csütörtöki határozatáról ITT olvashat. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »