Tesla

Tesla

Pattanásig feszült a helyzet az amerikai autóiparban. A Tesla már a kapukat döngeti, a versenytársak pedig a jogszabályokkal próbálnak védekezni a rájuk leselkedő elektromos veszedelem ellen. Miközben folyamatosan megy az adok-kapok, egyre többekben felmerül a kérdés: lehetséges-e 20. századi törvényekkel szabályozni egy 21. századi innovatív céget?

Igen csak nagy sajtóvisszhangot kapott, amikor New Jersey állam márciusban kerek-perec betiltotta a Tesla S modelljeinek értékesítését. A New Jerseyben élő emberek valóságos panaszáradatot zúdítottak a közösségi média különböző csatornáira, sőt, a világ más tájain élő emberek is hangos nemtetszésüknek adtak hangot a döntéssel kapcsolatban.A Tesla szerint egyértelműen az amerikai autóipari lobbi nyomására tiltották be autóinak értékesítését az államban. A General Motors ugyanakkor úgy véli, hogy a szabály az szabály, ha pedig a Tesla valódi versenytárs akar lenni, akkor versenyezzen is azonos keretek között a többi gyártóval. Miközben a felek makacsul ragaszkodnak érveikhez, addig ez a vita könnyen lehet, hogy hatalmas változásokat indít majd el az amerikai autóértékesítési gyakorlatban, és számos következménnyel jár majd az autógyártók számára.

A régi rendszer

A jelenlegi amerikai autóértékesítési gyakorlat meglehetősen egyszerű, ami a Motor Vehicle Dealer Franchise Act szabályoz. Az autógyártók a gyáraikban elkészítik a járműveket, majd eladják azt a hagyományos franchise rendszerben üzemelő márkakereskedőiknek, vagy független kereskedőknek. Közvetlen kapcsolatba tehát nem lépnek a fogyasztókkal, mivel azok csak a kereskedőkkel érintkeznek, a márkakereskedőktől vásárolják meg az autókat, illetve hibák esetén az esetleges szervizeket is náluk végzik.

A szabályozás egyik fontos célja, hogy mivel az autógyártók közvetlenül nem értékesíthetnek, így nem jelenthetnek közvetlen fenyegetést a kereskedők számára, és nem tudják kizsákmányolni, tönkretenni ezeket a cégeket, például az árak rövid távú leszorításával. A New York-i Márkakereskedők szakszervezete szerint ráadásul ezzel munkahelyek tízezreit teremti meg a gazdaságban a törvényi szabályozás, illetve a fogyasztók számára is védelmet jelent, az erőfölényben lévő gyártókkal szemben.

Sőt, mivel az értékesítést alapvetően egy viszonylag kicsi, harmadik fél hajtja végre, így a rendszer nagyobb rugalmassággal bír. Ez a fajta horizontális integráció kedvezőbb lehet, mint egy centralizált, vertikálisan integrált értékesítési rendszer. Spanyolországban például utóbbi következtében jóval alacsonyabb produktivitás és profitabilitás mutatkozott, mint a franchise rendszer esetében, derült ki egy 2009-es elemzésből.

Musk szerint hátrányos

Elon Musk szerint azonban ebben a rendszerben sokkal inkább sérül a fogyasztók érdeke, semmint a közvetlen értékesítési modellben. Itt elsősorban arra gondolhat a vezérigazgató, hogy miközben a márkakereskedők jutalékot kapnak a sikeres értékesítés után, addig a Tesla üzleteiben semmiféle közvetlen motiváció nincs az alkalmazottakon.

Hírdetés

Musk ráadásul úgy véli, a márkakereskedések teljesen ellenérdekeltek a vásárlókhoz képest, mivel azok számára nem cél, hogy az esetleges meghibásodásokat maradéktalanul elhárítsák, tekintve, hogy a szervizekből komoly bevétele származik a márkakereskedéseknek. „Az autógyártók a saját termékeik hibáit a fogyasztókkal fizettetik meg, a Teslának azonban ez egyáltalán nem célja.” – mondta el Musk.

A vezérigazgató szerint csattanós válasz erre az 1,1 millió válaszadó által kitöltött fogyasztói felmérés, ahol nem csak a termék (autó) minőségére, hanem az általános fogyasztói elégedettségre is várták a válaszokat. Az S modell 99 százalékos teljesítményével a legjobb autó lett, miközben a márkakereskedéseken keresztül értékesítő Ford 50 százalékot kapott.

Meglehetősen indulatos blogbejegyzésében a vezérigazgató egyébként még egy érvet felsorol a közvetlen értékesítési modell engedélyezése mellett, ez pedig nem más, mint az emberek akarata. Több felmérésben is 86-99 százalékos támogatást kapott a kezdeményezés, miszerint a Tesla értékesítési modelljét mindenhol engedélyezni kell. Musk szerint pedig ezt figyelembe kellene vennie egy politikusnak, ha már a választókat képviseli.

Meg sem érné a Teslának

A Tesla ezzel együtt már másfél évvel ezelőtt világosan ismertette álláspontját, és részletezte, hogy miért nem akar saját márkakereskedési hálózatot kiépíteni, vagy független kereskedőket használni az értékesítési folyamatban. Amennyiben ugyanis a Tesla független kereskedőket bízna meg az értékesítéssel, úgy a kereskedők vélhetően nem bajlódnának az újnak számító, a fogyasztók számára alig ismert elektromos autók pontos bemutatásával, sokkal könnyebben tudnák értékesíteni a hagyományos benzines autókat. A kereskedők számára pedig csak a jutalék fontos, így a Tesla számára így nem sok babér teremne ebben a konstrukcióban.

A kaliforniai cégnek pedig az is fontos, hogy a potenciális vásárlókkal alaposan megismertesse az elektromos autókat, tekintve, hogy a technológia még meglehetősen újnak számít, és a nagyérdemű aligha ismerkedett meg vele közelebbről. Új technológiáról lévén szó, az elektromos autók iránti lelkesedés kulcsfontosságú a Tesla jövőjének szempontjából, főlegameddig a hagyományos, benzines autók alapvetően olcsóbbnak számítanak a teljes költséget illetően. Nem kétséges, hogy ehhez alaposan is meg kell ismertetni az S modellek működését az emberekkel.

Akkor így mi lesz a Teslával?

Nos, azzal hogy New Jersey területén nem értékesítheti az S modelleket a Tesla, alapvetően még semmi sem változik. Pennsylvaniában ugyanis továbbra is eladhatja az autókat a Tesla, így a New Jersey-ben élő lakosoknak legfeljebb utazni kell egy kicsit az autók átvételéhez. Ráadásul, amíg a Tesla ilyen kis volumenben (2013-ban 22 500 eladott autó) értékesít, illetve amíg a kapacitások szűkössége miatt folyamatos a sorban állás, addig aligha lesz ennek hatása.

New Jersey azonban nem az egyetlen állam, ahol meggyűlik a Tesla baja a hatóságokkal. Texasban például igen komoly korlátozások vannak a Tesla autóival szemben, míg Arizona, Colorado, vagy éppen Virginia állam szintén nem a legegyszerűbb esetek közé tartoznak.

A Tesla pedig nagy útjának még csak az elején jár, a Gigagyárral, valamint a harmadik generációs modellekkel egyre pedig nagyobb részesedést szeretne kihasítani az amerikai autópiacból. Hosszabb távon így igen komoly kockázatot rejthet az autóipari lobbi és a Tesla között húzódó csatározás, valamint az ebből fakadó esetleges korlátozások, betiltások bevezetése.

Forrás: http://www.investor.hu/news/20140404-milliardos-lobbival-nez-farkas-szemet-a-tesla.html


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »