Tettenérés az M3-as autópályán: eltiltották a sofőrt

Tettenérés az M3-as autópályán: eltiltották a sofőrt

A rendőrök az M3-as autópályán ellenőriztek egy moldovai sofőrt, aki az általa vezetett jármű-szerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai az M3-as autópályán, a Geleji pihenőhelynél egy moldovai tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek szerdán.

A gépjárművön egy, míg az utánfutóján két személygépkocsi volt a rakomány.

Hírdetés

A sofőr által vezetett szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget, több mint ötszáz kilogrammal meghaladta.

A tetten ért sofőrt a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőt két hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »