Ti vagytok a többség? Na, ne…

Ti vagytok  a többség? Na, ne…

Ki nem érti, és mit nem ért? Tegye föl a kezét… Tehát, volt egy választás, amelynek során nem volt semmiféle csalás. Ezt csak a félkegyelmű gyűlölködő, az alkoholista pápai bicikli tolvaj fia találta ki.

A választáson a Fidesz győzött. Az a Fidesz, amelynek ti – szerencsétlen nehéz felfogású ifjú magyar testvéreim – azt köszönhetitek, hogy a fejetek a helyén van, hogy beülhettek egy kerthelyiségbe kávézni a barátnőtökkel, és nem rohan rátok egy teherautó, s amikor hazafelé mentek, akkor sem erőszakolja meg senki a hölgyet és téged nem fejez le. …

Ti táblákon hirdetitek a saját ostobaságotokat, s a mikrofonba valami hülye üvöltözi, hogy új választást akartok… Mire föl? Hiszen a választás megvolt, az erővonalak ismertek, tehát négy év múlva lehet újra próbálkozni.

Ez ugyanis nem kívánságműsor és nem vidámpark, ahol addig dobálhatod a rongylabdát, amíg meg nem kapod a nyalókádat… Ez választás volt! A ti nyelvhasználatotokkal is demokratikus.
Bár én utálom ezt a mindent megmérgező és mindenre fátylat borító kifejezést. Hiszen ti, a tüntetők is demokráciát emlegettek a saját felforgató és beteges, céltalanul és megfogalmazhatatlanul elégedetlenkedő magatartásotokat illetően… meg a kormány is demokráciát emleget, de a Szíriát hazug indokokkal bombázó és százezreket meggyilkoló amerikai elnök is demokráciáról beszél, s volt már nekünk ebből a féléből szocialista demokráciánk is, a proletárdiktatúra keretében, ami enyhén szólva is beteges.

Tehát a demokrácia szó maga is hazugság! A Kossuth téren vagy háromféle demokrácia felfogás volt, ami önmagában is jellemzi ezt az 1800-as évek végén Genfben kitalált és ártó szellemiséget, amely a pártosodás mérgével vegyítve tökéletes elegyet alkot a béke, a biztonság és a magyar kereszténység, a magyar nemzet megmaradása ellen.

A Jobbik demokrácia-felfogása a kötél, az akasztás, a cigányok és a zsidók likvidálása, valamint egy rendben lezajlott választás elleni aljas lázítás, és a haza elleni kémkedés védelme.

A DK demokrácia-felfogása a csalás, sikkasztás és a szemrebbenés nélküli hazudozás – ami persze az ellenzéknél általános jellemző. A liberálisok demokráciája modern fasizmus, amely a hitleri fasizmust megszégyenítő aljasságokra képes. Demokráciáról többé ne szónokoljon sem kormánypárti, sem ellenzéki politikus. Mert demokrácia nincs, nem létezik.

Alaptörvényünk van, amely alkalmas a társadalmi rend fenntartására, a béke és a biztonság megteremtésére.
Kérdésemre, amelyet több ifjú tüntetőnek feltettem, senki nem tudott kimerítő választ adni, de még megközelítőleg sem voltak képesek elmagyarázni, hogy miért vannak kint a tüntetésen, és mit szeretnének elérni.

Hírdetés

Vannak viszont veszélyei is ennek a tervezett demonstráció sorozatnak, hiszen nem hazai elképzelés, nem hazai érdek mentén jött létre az ördögi hazudozással szervezett tüntetés. Hiszen választási csalás nem volt…

Félve gondolok arra, hogy az utcára hülyített fiatalok, akik tapasztalat híján azt hiszik– mint minden lázadó ifjú –, hogy a világon ők legokosabbak, terrortámadás után, áldozatként fognak a pesti utca kövén feküdni holtan… és haláluk, mint minden a politikáért történt haláleset, teljesen értelmetlen lesz. Ennek ellenére bármikor bekövetkezhet egy aljas merénylet csak azért, hogy a világsajtóban el lehessen hazudni, hogy lám, mit tett a fasiszta magyar kormány.

Ugyanis a nemzetközi liberális szervezőknek semmit nem jelent az emberi élet, kivált, ha magyar. Az igazmondást hírből sem ismerik, erkölcsi normáik pedig nincsenek. A primitív, a még tanulatlan, a felszínes műveltségű, az iskoláskorú, a narkós, az alkoholista, a proli rétegre remekül hatnak, s használják is ezeket saját világhatalmi, politikai érdekükben, mit sem törődve az életveszéllyel.

Ismerjük a provokátorokat és ismerjük a lélektelen, ördögi mentalitást, amely nem ismer határt és akadályt, ha céljairól van szó. Mindenen és mindenkin keresztülgázol, így képes akár lőni is a liberálisok által az utcára kihazudott tömegre. Ezt is ismerjük 1956-ból és 2006-ból.

Tervük, programjuk nincs, a tények tudomásul vételéről hallani sem akarnak.

Ti, a sokféle, erkölcsöt, történelmet és törvényt nem ismerő, gyilkosok és áldozatok leszármazottai, jobban teszitek, ha elgondolkodtok azon, érdemes, e magatokat veszélybe sodorni hazugságokért, idegen érdekekért, a betelepítés mindent, így titeket is, és a jövőtöket is elsöprő céljáért, amikor egy békét és biztonságot garantáló kormány működik még négy esztendeig Magyarországon, ha tetszik nektek, ha nem? Mert ez a törvény! Érdemes-e a biztonságot, a határvédelmet, a fejlődő gazdaságot veszélyeztetni, néhány ócska senkiházi pénzéhségének a szolgálatában? Érdemes e meghalni egy terrortámadás következtében?

Mert ami történik veletek, aminek részesei vagytok, az egy terrortámadás Magyarország, a magyar törvényesség és a békét akaró, a választásokon többségét bizonyító társadalom ellen, de magatok ellen is, mert nem tudhatjátok, mikor áldoz fel benneteket az a söpredékhatalom, amely a kezdetektől a sátánt szolgálja. Mert csalódást kell, hogy okozzam nektek: Nem ti vagytok a többség! Ti, csupán összesség vagytok. A társadalom aljának összessége… 150.000 ember, aki néhány pártból és kellő, önmaga által sem értett gyűlöletből verődött össze a pesti utcán, miközben a vidék most éppen szánt és vet… hogy Ti tudjatok ingyen tanulni, hogy biztonságban élhessetek és még ennivalótok is legyen…

Kisebbség vagytok hála Istennek, s talán felismeritek saját ostobaságotokat, amellyel gyermekeitek és az ország biztonságát teszitek kockára, de amely cselekedetetekre nem lesztek büszkék úgy húsz év múlva, amikor végre benő a fejetek lágya…

Stoffán György/Szelekovszky Ernő

www.magyartudat.com


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »