Tizenhétszer módosították az elmúlt négy költségvetést

Tizenhétszer módosították az elmúlt négy költségvetést

A korán elfogadott javaslat időt ad a gazdasági szereplőknek a tervezésre, a makropálya azonban könnyen elavulhat hat-kilenc hónap alatt.

Az utóbbi négy költségvetést 17 alkalommal módosították, ebből négy alkalommal kellett a hatálybalépés előtt változtatni a költségvetés számain – derül ki a Nemzeti Jogszabálytár adataiból. A 2016-os és a 2018-as törvényeket egyszer, a 2017-es jogszabályt kétszer módosították, míg a 2015-ös (még ősszel benyújtott) költségvetés egy alkalommal sem változott, mielőtt életbe lépett volna.

A 2017-es államháztartási adatok értékelésénél is azt láthatjuk, hogy a tavaszi költségvetés beváltotta a hozzá fűzött reményeket – válaszolta a korai költségvetéssel kapcsolatos kérdésünkre a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya. A kormány 2015-ben döntött arról, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően már az Országgyűlés tavaszi időszakára benyújtja a javaslatot a következő évi költségvetési törvényre. Hozzátették: az országgyűlési választás évében célszerű, hogy az újonnan összeülő parlament tárgyalja és fogadja el a jövő évi költségvetést. Hogy ez a tavaszi vagy az őszi ülésszakban történik-e meg, arra még korai lenne válaszolni. Ha az elmúlt három évvel szemben – amikor a 2016-ra, 2017-re és 2018-ra vonatkozó törvények már a tavaszi ülésszakban megszülethettek – csak ősszel lesz büdzsé, az nem okoz gondot, mivel a szabályok szerint október 15-ig kellene benyújtani a törvényjavaslatot, ráadásul a választások évében október 31. a határidő.

A korábbi benyújtás előnye, hogy már ismertté válnak a következő évre tervezett intézkedések, adóváltozások, hátránya, hogy az időközben bekövetkező makrogazdasági és költségvetési események nyomán még szükség lehet akár pozitív, akár negatív irányú módosításra. Ilyen volt például a tavalyi hatéves bérmegállapodás – értékelte a Világgazdaság kérésére a helyzetet Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági elemzője. Virovácz Péter, az ING Bank makroelemzője ezt azzal egészítette ki, hogy a makropálya, amelyre a törvény épül, könnyen elavulhat hat-kilenc hónap alatt, ezért a korai tervezésnél ezzel is számolni kell.

Nem is az a lényeg, hogy hányszor módosítják a törvényt, hiszen egy módosítás 1 milliárd forinttól 1000 milliárd forintig is terjedhet (vagy akár e feletti összeg is lehet) – jelezte Regős Gábor. Emlékeztetett: a 2018-as fő irányok nem változtak a módosításkor, szemben a tavalyi törvénnyel, amelynél a már említett bérmegállapodás miatt jelentős változtatásokat kellett eszközölni még a hatálybalépés előtt.

A szabályok szerint a költségvetés fő irányait március 31-ig kell meghatározni, a sarokszámoknak május 31-ig kell elkészülniük, utána jön az egyeztetési fázis, amely július 31-én zárul. Szeptemberben a kormány a Költségvetési Tanáccsal egyeztet a teljes törvényjavaslatról, amelyet legkésőbb október 31-ig kell benyújtani a parlamentnek. Ekkor még lehet módosítani, de a szabályozás szerint november 30. után a bevételi és kiadási főösszegek már nem változhatnak. Az Országgyűlésnek december 31-ig kell elfogadnia a törvényt.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »