Több ezer diák tüntet a Kossuth téren

Több ezer diák tüntet a Kossuth téren

Megkezdődött a diákok „Ne menj suliba!” címmel meghirdetett demonstrációja Budapesten, a Kossuth téren.

Eddig legalább 3 ezren érkeztek a Kossuth térre, az Alkotmány utca sarkán felállított színpadhoz, de folyamatosan érkeznek a diákok, akik a tömeg háromnegyedét adják, a metrók szinte kiürülnek ennél a megállónál.

A Magyar Nemzet tudósítójának beszámolója alapján a legtöbb diák valóban nem ment iskolába, volt olyan lány, aki Fonyódról utazott a tüntetésre barátaival.

A fiatalok közül sokan "angry smiley"-t (mérges szmájlit, vagyis mérges arcot ábrázoló ikont) tartanak a magasba, de vannak olyan transzparensek is, amelyeken ezek a feliratok olvashatóak:

" Irodalom lecke: Föltámadott a tenger"

" Halál a nulladik órára"

Hírdetés

Miután a szervezők köszöntötték a diákok mellett a megjelent szülőket, tanárokat, szimpatizánsokat is, következett az első felszólaló.

Bognár András, azon diákok egyike, aki a közösségi médiában elkezdte összegyűjteni, rendszerezni az oktatásban jelentkező problémákat. Bognár András ovációt kiváltva kérdezte meg a tömeget: „Miért nem mentünk suliba?”, majd úgy válaszolt: „Mert azt érezzük, valami nem oké.”

Szerinte az oktatási redszer szorongó, megalapozatlan, döntésképtelen felnőtteket nevel. Kifejtette, hogy az iskolában ma a gyermeki lélek olyan erényei, mint a pajkosság, az elevenség, bűnnek számítanak. Az iskola szerinte nem nevel kritikus gondolkodásra. És a társadalom ez után azon csodálkozik, hogy az iskolákból kikerülők nem tudnak a saját lábukon megállni, hogy ilyen gyönge az ország teljesítménye, mondta, majd arról beszélt, hogy a fiatalok gondolkodásának fejletlensége miatt a szabadság kerül veszélybe a torz, idejétmúlt oktatási rendszer miatt.

Bognár András végül felesleges terheléstől mentes, a 21. század kíhívásaira felkészítő oktatást követelt, mire a tömeg megéljenezte.

Több fölszólaló is tiltakozott az iskolai túlterheltség miatt. Az egyik iskolás lány, miután a nulladik órák és a napi 8-9 tanórás tanítás hiábavalóságáról beszélt, a színpadról azt kiáltotta: „Nem adjuk a szabadidőnket!” Ezt az összegyűltek is skandálták vele, mit ahogy később azt is: „Nem maradunk csendben!”

(MNO)

Az N1TV élő közvetítése:

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fnemzeti1tv%2Fvideos%2F934313483390786%2F&width=480&show_text=false&height=270&appId


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »