Több mint tízezer kiskorú bevándorló tűnt el Európában

Több mint tízezer, kísérő nélkül útra kelt kiskorú menekült tűnt el Európában az elmúlt másfél-két évben az európai rendőri együttműködési szervezet (Europol) becslései szerint.
 

Brian Donald, az Europol egyik tisztségviselője a The Observer című, vasárnaponként megjelenő brit lapnak elmondta, hogy ebbe a számba azok a gyerekek tartoznak bele, akiknek teljesen nyoma veszett, miután regisztrálták őket az európai hatóságok. A kiskorúak fele Olaszországban tűnt el.

A hágai székhelyű szervezet attól tart, hogy közülük többen a szervezett bűnözés áldozataivá válhattak.

„Azonban nyilván nem mindegyikük került bűnözők markába, biztosan vannak olyanok is, akik megtalálták családjukat, csak nem tudunk róla, hogy hol vannak, mit csinálnak, vagy éppen kivel”

Hírdetés

– bizakodott Donald.

2015-ben körülbelül egymillió illegális bevándorló érkezett Európába. A menekültek 27 százaléka gyerek, többségük kísérő nélkül érkezett a kontinensre.

Brian Donald szerint létezik egy kifinomult módszerekkel dolgozó, európai szintű bűnszövetkezet, amely kifejezetten a bevándorlókra utazik. Az Europol tisztségviselője rámutatott, hogy Németországban és Magyarországon több olyan bűnözőt kaptak már el, akik megpróbáltak visszaélni a menekültek helyzetével. Az illegális bevándorlók az emberkereskedők ideális célcsoportjának számítanak – hangsúlyozta Donald.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »