TOP 9 legdurvább perverzmosdatás

TOP 9 legdurvább perverzmosdatás

Marton László a mai napon gyakorlatilag bevallotta, hogy amit Sárosdi Lilla és a többi molesztált színésznő állított, az nem volt alaptalan. Hiába mosdatta a balliberális szürkeállomány egy héten át. Ugyanazok akarták kimosni, akik egyébként nap mint nap visítanak emberjogi ügyekben, akik hónapokig ugráltak Ákos mondatain és akik mérhetetlen gőggel oktatják a magyarokat arról, hogy hogyan is kellene élnünk. Hányingerünket leküzdve összeszedtük a nagy aláírók és tanítványaik legdurvább mondatait. Olyan szavakkal védték be Martont, hogy nem hiszed el:

1. Stohl András

Azt hiszed egy Tescóban vagy egy hivatalban a főnök csapatépítőn nem dugja halálra a beosztottjait?” Stohl aztán azt mondta, el tudja képzelni, hogy Marton mint férfi, kívánta meg Sárosdit, nem mint főrendező vagy igazgató, csak megpróbált hozzá közeledni.

2. Verebes István

„Én megértem egy színésznőnek, Sárosdi Lillának a lelkiállapotát (…) egészen addig, amíg nem nevesítette. (…)  Attól, hogy megnevezett valakit, ettől az egész összeborzolódott, mert nem bizonyítható. És mert nem bizonyítható, ezért köztiszteletben álló, igen nagy múltú színházi rendezőt pellengérre állított.” fogalmazott Verebes István az ATV-ben, majd még hozzátette, hogy ő is szinte bármit megtehetett volna a színészeivel, mert élet és halál ura volt a színházban.

3. Tóth Gabi

„Azzal nem értek egyet, hogy megnevezni kellett volna.”

4. Kiss Tibi

„Minden olyan emberjogi dolog, ami a szabadságunkhoz köthető megrázza az ember, ha ilyen dolgok történnek, a része a világunknak ez.”

5. Tóta W., hvg

Hírdetés

„Sárosdi Lilla ügye pedig azt mutatja meg, hogy a támadások többnyire bizonyíthatatlanok. Van egy állítás meg egy tagadás, és ennyi, a legtöbbször más nem is volt jelen. A tét pedig nagy. Egynek sem kellene megúsznia, de egynek sem szabadna hamis vád miatt tönkremennie.”

6. Hont András, hvg

„Ez nem a magyar Weinstein-ügy. Amit Sárosdi Lilla közléséből tudunk, abból hiányzik az erőszak és a hatalommal való visszaélés mozzanata.”

 „nem érzem magamat fölhatalmazva, hogy elítéljem mások érvényesüléshez vezető útját, ezt meghagyom a hatalomnak busás összegekért naponta lábaikat széttevő anyaszentegy­házaknak.”

7. Oroszlán Szonja

„Olvastam egy cikket a múlt héten. Nem ismerem a lányokat, de nem is ez a lényeg. Filmes asszisztensek voltak, régesrég történt az eset, kis halak voltak egy nagy tóban.”

8. Kovács Gábor, az Üvegtigris producere

Kovács Gábor Facebook-posztja szerint a produceri szereposztó dívány intézménye az Egyesült Államokban valószínűleg hatékonyabb „szemben a mi rendezőcentrikus világunkkal”. Kevés ennél cinikusabb és gusztustalanabb vélemény született, nem csoda, hogy posztját azóta törölte.

9. Kornis Mihály, író

„Ha Ő valami rosszat tett – nem tudom, lehet, az más kérdés – ez sem tiporhatja a sárba egy 75 éves nagy színházi ember életének minden eredményét. Bennem Marton László ifjúkorától embermentőként s ennyiben makulátlan férfiként él, amíg élek.”

Az urbánus értelmiség jellegzetes figurái ezúttal nem a gyengébb nő oldalára álltak, hanem a többszörösen kitüntetett színházi rendezőjére. Ugyanígy nem látni, hogy Vadai Ágnes monoklit rajzolna a szeme köré. De lefogadnám, hogy az ATV-ben sem fognak elnevezni Martonról „humorba fojtott politikai showt”. De arra is mérget vennék, hogy senki sem fogja a kitüntetését sem visszaküldeni Áder Jánosnak.

Egy dolgot viszont kérnénk: meg ne lássuk többet ezeknek az élőlényeknek a nevét bármilyen moralizáló petíción.


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »