Történelemhamisítás oláh módra 2018-ban: kiretusálták a magyar feliratokat a Kolozsvárt ábrázoló óriásposzterről

Történelemhamisítás oláh módra 2018-ban: kiretusálták a magyar feliratokat a Kolozsvárt ábrázoló óriásposzterről

Kiretusálták a magyar feliratokat egy Kolozsvár főterén elhelyezett óriásposzterről. A nyelvi jogok tiszteletben tartásáért küzdő Musai-Muszáj kezdeményező csoport tiltakozása nyomán Oláh Emese alpolgármester közölte, hogy a posztert eltávolítják.

A több tíz négyzetméteres óriásposzter a város főterének a keleti oldalán álló Státus palotákról a 20. század elején készült fénykép kinagyított változata, és a hét végi városnapok alkalmából helyezték ki a Főtér nyugati sarkára. A poszterre a városháza címere, valamint Erdély és Románia egyesülése centenáriumának a logója is felkerült.

A Musai-Muszáj kezdeményező csoport csütörtökön tiltakozó nyilatkozatot tett közzé a kolozsvári városháza diszkriminatív és történelemhamisító óriásposztere miatt, és felszólította a hivatalt, hogy péntek 15 óráig távolítsák el a posztert. Hozzátette: ha ez nem történik meg, feljelentést tesz az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.

A kezdeményező csoport mellékelte az eredeti fotót, amelyen olvashatók a főtéri üzletek magyar cégtáblái, és a poszter felvételét is, melyről kiretusálták ezeket.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a retusálás nem vonatkozott a nem magyar feliratokra, ezek a poszteren maradhattak.

"A városháza gyakorlata egyaránt sértő Kolozsvár román és magyar közössége számára: a hivatal a magyar közösség nyelvét, kultúráját és történelmi jelenlétét nemkívánatosnak minősíti, a többségi román lakosokról pedig intoleranciát feltételez" – áll a közleményben.

Az akciócsoport szerint a polgármesteri hivatal e hamisítással "szintet lépett", hiszen eddig "csak" a városnapok kommunikációjának az egynyelvűségével sértette a magyar közösséget.

"Ez csak egy szerencsétlenre sikeredett próbaposzter volt" – mentegeti a magyargyűlölőket az RMDSZ politikusa

Oláh Emese alpolgármester a Maszol.ro portálnak elmondta, az óriásposztert hamarosan el fogják távolítani a város főteréről. Közlése szerint a Kolozsvári Városnapok arculattervezésével és népszerűsítésével megbízott cég helyezte el, de csak próbaképpen.

"Szóltam a kollégáimnak, hogy haladéktalanul távolítsák el. Tudomásom szerint ez csak egy szerencsétlenre sikeredett próbaposzter volt, hamarosan felkerül a történelmet tiszteletben tartó változata" – idézte a portál az alpolgármestert.

Kolozsvár lakosságának 1910-ben a 82 százaléka, 1920-ban a 49 százaléka, 1941-ben a 88 százaléka, 1956-ban az 50 százaléka, 2011-ben pedig a 16 százaléka vallotta magát magyarnak.

(MTI korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »