Törvényes volt, hogy lefotózták a szörnyű állapotokat a Topházban

Tíz hónappal a gödi Topház szociális otthon körüli botrány kipattanása után az adatvédelmi biztos megállapította: nem volt törvénytelen, hogy az iszonyú állapotokat feltáró civil szervezet az ott élő fogyatékos emberekről fényképfelvételeket készített, és azokat felismerhetetlenné téve jelentésében publikálta – közölte a Magyar Helsinki Bizottság, mely a Validity Alapítványt, a mentális sérültek jogaiért dolgozó civil szervezetet képviselte az eljárásban.

A közleményben felidézték, hogy a Validity Alapítvány (korábbi nevén a Mental Disability Advocacy Centre – MDAC) tavaly tavasszal vizsgálta az állami fenntartású a Topház Speciális Otthonban élő lakók helyzetét és a körülményeket. A gödi intézmény 220 fogyatékossággal élő felnőtt és gyerek bentlakásos ellátására volt hitelesítve. Az alapítvány munkatársai áldatlan állapotokkal találkoztak, amelyek sürgős intézkedést igényeltek – ezért úgy döntettek, hogy engedély nélkül fotókat készítenek, ezekkel is dokumentálják a lakók kiszolgáltatott helyzetét, és a képeket jelentésükben nyilvánosságra hozzák. A tavaly május 3-án publikált riportban nevek nem szerepelnek, és a képeken látható lakók arca felismerhetetlen.

http://mno.hu/

Ehhez képest a fenntartó, az Emmi mellett működő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, azzal a panasszal, hogy a Validity jogosulatlanul készített és közölt képeket a lakókról.

Az adatvédelmi biztos vizsgálata most zárul le. A határozat leszögezi: valóban súlyos állapotokról volt szó, és a lakók „létfontosságú érdekeinek védelme vált indokolttá, amelyet az MDAC a látogatáskor felismert, és amelyhez szükséges volt az állapotuk fényképes dokumentálása”. Ezentúl az érintettek hozzájárulásának beszerzése a fotózáshoz nem volt lehetséges, de ez esetben nem is volt szükséges, mert a procedúra nem szolgálta volna a lakók jogos érdekeit. Tehát a felvételek készítése nem volt jogszerűtlen, ahogyan a jelentésben történő publikálásuk sem. „A képek közlésének célja a közvélemény tájékoztatása az intézetben tapasztalt állapotokról, és ennek nyomán hatósági intézkedések kikényszerítése volt” – állapították meg.

http://mno.hu/

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »