Tovább húzódik a lúgos orvos ügye

Tovább húzódik a lúgos orvos ügye

Ismét, már negyedszer állt bíróság elé B. Krisztián, aki most egy helyszíni bejárás felvételével igyekezett bizonyítani ártatlanságát. A volt kórházigazgatót azzal vádolják, hogy 2013-ban otthonában elkábította egykori szeretőjét, majd lúggal leöntötte a nemi szervét, maradandó egészségkárosodást okozva.

„De hát ártatlan! Engedje el! Engedje el, mert nagyon rossz vége lesz” – követelte egy nő a lúgos orvosként ismertté vált férfi szabadon engedését a szerdai tárgyalás végén.

A kórházigazgató egy felvétellel igyekezett bizonyítani ártatlanságát. A férfi ugyanis máig tagadja, hogy ő követte volna el a bűncselekményt.

A volt orvosigazgató szerint akkor, amikor a nőt valaki elkábította, ő éppen a szobájában készült egy találkozóra. A kórház fejlesztéséről tárgyalt volna a bécsi központjukkal. Bár a megbeszélésére csaknem egy héttel később került volna sor, ő pont a támadás napján tartott többórás helyszínbejárást a kórházban.

A nő ügyvédje azt mondta, a férfi alibije tele van ellentmondásokkal. „Röviden úgy foglalható össze, hogy a vádlott bejáráson tett nyilatkozata, vallomása az összes alibijét alátámasztani próbáló tanú vallomását telibe verte, illetve cáfolta, továbbá saját vallomásainak is ellentmond” – fogalmazott Gál András.

Az ügyészség szerint a férfi célja az volt, hogy maradandó sérüléseket okozzon a nőnek és tönkretegye szexuális életét, ezért a vádlott bűnösségének kimondását indítványozta a bíróságon.

A lúgos támadásként elhíresült ügyben első,- és másodfokon sem született jogerős döntés. Harmadfokon a Kúria pedig hatályon kívül helyezte az ítéletet, ezért a büntetőügy tavaly ősszel a Fővárosi Ítélőtáblán kezdődött újra. A bíróság leghamarabb február 22-én hozhat újra ítéletet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »