Trump megnövelte a szíriai felkelők támogatását

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta több támogatást kaptak Washingtontól a szíriai felkelők – közölte kedden a szíriai kurd milíciát is magában foglaló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője.

A szóvivő elmondta, hogy 4-5 napja páncélozott és csapatszállító járművek érkeztek. Hozzátette, bár alacsony a járművek száma, ez a bizonyíték az újabb támogatásra. Kifejtette: „korábban nem jött támogatás ilyen formában, csak könnyű fegyvereket és lőszert kaptunk. Vannak az új amerikai vezetés teljes támogatására utaló jelek”.

A felkelők az Iszlám Állam elnevezésű dzsihadista szervezet elleni harchoz kapták a fegyvereket.

Hírdetés

A Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű, az SDF részét alkotó kurd szervezet arról számolt be, hogy az Iszlám Állam elleni harc következő szakasza Szíriában azt célozza, hogy teljesen körülvegyék az Iszlám Állam szíriai központját, Rakkát, csapást mérjenek rá délről, a jelenleg még a terroristák által ellenőrzött Deir-ez-Zór tartomány területéről.

A Rakka elleni hadműveletek tavaly novemberben indultak azzal a céllal, hogy fokozatosan bekerítsék az Iszlám Állam szíriai „fővárosának” tekintett települést.

Az Iszlám Államnak nagy csapás lenne, ha Rakkát elvágnák a tőle délkeletre fekvő Deir-ez-Zór tartományban szintén a dzsihadisták kezén lévő területektől. A terrorszervezet elleni műveleteket az Egyesült Államok vezette nemzetközi katonai koalíció irányítja.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »