Tűrhetetlen akadályok a 3-as metró állomásain

Tűrhetetlen akadályok a 3-as metró állomásain

A kormánynak kell finanszíroznia a felújítás alatt álló 3-as metró teljes akadálymentesítéséhez szükséges összeget – jelentette ki lapunk kérdésére Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke. Elmondta: csaknem két hete, hogy elküldték a leveleket a kabinet, a főváros, a BKV és az érintett budapesti kerületek illetékeseinek az akadálymentesítés műszaki feltételeit, tényleges bekerülési költségeit feltáró munkacsoport létrehozására. – Napokon belül várjuk a visszajelzéseket, mert különösen fontos, hogy a metróvonal északi szakaszán már megkezdett állomásfelújítási munkálatok idején lehessen dönteni. Az itteni hat állomás közül az egyik legforgalmasabb helyen, a Dózsa György útnál nem lenne lift, ami elfogadhatatlan. Továbbá az Árpád hídnál ugyan évek óta működik egy lift, de több kellene, és nem csak a villamosokhoz, mert több busznak is ott van a végállomása – hangsúlyozta Kovács Ágnes. Hozzáfűzte: a munkacsoport létrehozását felvető novemberi megbeszélésükön Radnay Tibor, a BKV metrófelújításért felelős projektigazgatója elismerte: a teljes vonal akadálymentesítésére eddig csak koncepciótervek születtek, többféle becsléssel. Van, aki szerint 5-15 milliárd forintból megoldható lenne, hogy a 3-as vonal 20 állomásának mindegyikén lehessen lift. Mások azt állítják, legalább 20 milliárd forint forrásra lenne szükség ahhoz, hogy hosszú évtizedekre korszerű tömegközlekedési eszközt kaphassanak a budapestiek.

A MEOSZ számítása szerint a metróállomások három szakaszra bontott rekonstrukciójának hároméves ütemezését figyelembe véve évenként 6,7 milliárd forint kormányzati támogatásra lenne szükség. Ebben az esetben a hiányzó nyolc helyszínen: Újpest-Városkapunál, a már említett Dózsa György úti, továbbá az Arany János utcai, a Ferenciek terei, a Kálvin téri megállóknál, valamint a Klinikáknál, a Pöttyös utcánál és az Ecseri útnál is telepíthetnének felvonót.

A részleges akadálymentesítés a metrófelújítás előkészítésekor is kritikus, sokat bírált pont volt, akárcsak a légkondicionálás elmaradása. A gondokon enyhítendő, Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester még szeptemberben bejelentette, hogy a főváros „légkondicionálásra és akadálymentesítésre is” fordítaná azt a 2,5 milliárd forintot, amelyet a BKV kötbérként követel a 3-as metró szerelvényeit felújító orosz Metrovagonmastól az ajtóhibák, illetve a késés miatt. Budapest vezetője ezt arra az esetre tartotta valószínűnek, ha az állammal kötött támogatási szerződésben 137,5 milliárd forintos fedezettel szereplő metrófelújítás „nem viszi el a pénzt”. Szerinte a végső összeg meghaladja majd a keretet, a főváros azonban 30 milliárd forint erejéig saját forrásból ki tudja egészíteni azt.

Hírdetés

A 3-as metró középső és déli szakaszának állomásaira kiírt tendereket azért kellett megsemmisíteni, mert a vállalkozók tízmilliárdokkal magasabb ajánlatokat tettek. Arról pedig a napokban számoltunk be, hogy az újabb közbeszerzési pályázatok kiírása hónapokat késik, és a BKV is csak abban bizakodik, hogy még az év vége előtt sikerülhet. Viszont a liftépítésekre a fővárosi közlekedési társaság sem tud több pénzt előteremteni, a kötbérből származó néhány milliárd pedig szinte semmire nem elegendő.

Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője lapunk érdeklődésére azt mondta: nem véletlenül szorgalmazta már évekkel ezelőtt a 3-as metró teljes akadálymentesítését. A politikusnak az ezzel kapcsolatban a városvezetésnek 2015-ben feltett kérdéseire azonban a mai napig nem kapott választ. – Ez nem extra szolgáltatás, nem luxus, hanem XXI. századi elvárás. Menjenek ki az illetékesek Bécsbe, nézzék csak meg, hogy ott, az egymás fölötti alagutakat és a felszínt is mindenhol liftekkel lehet megközelíteni. Nemcsak a mozgáskorlátozottak, az idősek, hanem a babakocsis szülők számára, de a bevásárlásokból nagy szatyrokkal közlekedő átlagembereknek is nagy segítséget jelentene mindez – hangsúlyozta Tokody Marcell.

http://mno.hu/

A teljes akadálymentesítésért Horváth Csaba (MSZP) a napokban népszavazást kezdeményezett. Felvetésünkre, hogy több mint tíz éve a szocialista és szabad demokrata városvezetés a 2-es metró felújításakor tizenegy megállóból csupán egyet akadálymentesített, az ellenzéki képviselő elismerte: hiba volt, de szerinte ma már elfogadhatatlan lenne hasonló hibát ejteni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »