Úgy tűnik Merkel nevet a végén

Úgy tűnik Merkel nevet a végén

Nem veszít népszerűségéből Angela Merkel pártja, sőt az Emnid szombaton publikált felmérése szerint a CDU és a CSU 1 százalékponttal még növelni is tudta támogatottságát az előző héthez képest. Mindez azt jelenti, hogy öt héttel a választások előtt a Kereszténydemokrata Unió és partnerpártja a szavazatok 39 százalékát gyűjtené be, miközben a szociáldemokrata SPD csak a voksok 24 százalékára számíthatna. Ennél nagyobb különbséget a két politikai erő között utoljára 2015 októberében mért az Edmin, amely szerint idén februárban egy rövid időre még át is vették a vezetést a szociáldemokraták.

Hírdetés

A közvéleménykutatók eredményei egyébként nem szórnak jelentősen: CDU/CSU kettőst a többség 39-40 százalékra méri, míg a SPD esetében 22 és 25 százalék között mozognak a számok. A két nagy mögött viszont elég komoly torlódás van: a legtöbb felmérés alapján egyaránt 7 és 9 százalék közötti eredményre számíthat a szélsőbaloldali Linke, a liberális FDP, a szélsőjobboldali AfD és a Zöldek is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »