Új év, új remények: az ETO már edzésben

Új év, új remények: az ETO már edzésben

Megkezdte a felkészülést a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata a bajnokság tavaszi szezonjára. Klausz László vezetőedző játékosai hétfőn délelőtt találkoztak egymással, majd felmérésekkel indult a munka. Kanalost kölcsönadnák, a fiatal Erdei, Pereira és Múcska felkerült az első csapathoz.

A tiszakécskei mérkőzés után kötelezően pihenőre vonultak a játékosok, majd ezután otthon kellett elvégezniük a szakmai stáb által előírt házi feladatot. Hétfőn délelőtt mérésekkel kezdődött a munka, majd az úgynevezett yo-yo teszt segítségével kapott információt a stáb a játékosok aktuális állapotáról. A hét hátralévő részében az edzések mellett átesnek a labdarúgók az ilyenkor szokásos élettani vizsgálatokon is, majd szombaton máris felkészülési mérkőzést játszik a csapat, ahol a harmadosztályú Credobus Mosonmagyaróvár lesz az ellenfél az ETO Parkban.

Hírdetés

„A keretben idáig annyi változás van, hogy Tony Kanalost szeretnénk kölcsönadni a több játéklehetőség érdekében, emellett pedig van még két-három játékosunk, akiket hasonlóképp szeretnénk kölcsönadni más egyesületnek, esetleg játékoscsere keretében kicserélni olyan klubbal, ahol több lehetőséghez jutnak. Az NB III-as csapatból Erdei Milán, Pereira Americo és Múcska Viktor felkerül a felnőtt gárdához, velük fognak készülni. Az akadémiai csapatba pedig a 2004-es születésű játékosok közül Deákovits Richárd, Tullner Péter, Tóth Rajmund és Urblík Norbert fog felkerülni. Nagyon fontos lesz, hogy ezek a játékosok felnőtt bajnokságban játszanak, beépüljenek, hiszen a következő évtől pedig már az első csapat keretébe szeretnénk beépíteni őket” – mondta Hannich Péter sportigazgató az eto.hu-nak.

További felkészülési mérkőzések a bajnoki rajtig:


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »