Új modellekkel erősít itthon a Lada

Két új autómodellt vezet be a hazai piacra a Lada, amely a krábbi véekhez hasonlóan 1100 körüli új autóeladással számol idén Magyarországon.

A Lada Hungary Kft. 2018-ban is mintegy 1100 új autót értékesítene, a tervek megvalósítását segíti a magyar piacra pénteken bevezetett két új modell – mondta Pataki András, a Lada Hungary Kft. cégvezetője pénteken, Budapesten az Automobil és Tuningshow-n tartott sajtótájékoztatón.

A két új modellt Pataki András mutatta be a rendezvény kezdetén, és elmondta, hogy az új típusok jövő héttől kerülnek ki a Lada Hungary 23 pontból álló országos márkakereskedői hálózatához.

Pataki András felidézte, hogy a Lada 2015 végén tért vissza a magyar piacra. A 2016-os értékesítési adatok meghaladták a várakozásokat, ugyanis akkor 1100 új személygépkocsit adtak el, tavaly pedig 1060-at.

Hírdetés

A Lada tavaly a magyar piacon közel 1 százalékos részesedéssel rendelkezett, és arra törekszenek, hogy ezt az idén is tartani tudják.

Pataki András közölte: a Lada 2015 óta megjelent új típusú gépjárműveit euro 6-os szabványnak megfelelő benzinmotorral szerelték fel.

A legolcsóbb Lada-modell ára 2 millió forint alatt van, a csúcsmodell, a Vesta SW Cross pedig 4 millió 749 ezer forinttól érhető el.

Pataki András ismertette, hogy a Ladát gyártó Avtovaz orosz járműgyártó tavaly több mint 311 ezer Lada gépjárművet értékesített világszerte, Oroszországban 17 százalékkal, az exportpiacokon pedig 44 százalékkal többet, mint 2016-ban.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »