Újabb elszalasztott lehetőség: Orbánék felmondhatták volna a magyar-román alapszerződést

Újabb elszalasztott lehetőség: Orbánék felmondhatták volna a magyar-román alapszerződést

Kelemen Miklós: Ötévente lehetőség

A rendszerváltás óta eltelt huszonöt év alatt messzebb kerültünk a székely autonómiától

A magyar–román alapszerződést az MSZP–SZDSZ-kormány 1996-ban kötötte, és éppoly felháborodást okozott a magyar társadalom jelentős részében, mint az 1991-es magyar–ukrán és az 1995. márciusi magyar–szlovák nemzetközi szerződés. Horn Gyuláék így akartak „nemzetközi sikereket", a román állam pedig egy semmitmondó, általános célokat kitűző szerződéssel deklarálhatta, hogy a kisebbségi kérdést megoldotta. Most úgy látom, eljött az idő felmondani e hatástalan szerződést.

Húsz év alatt nem igazolódott azoknak a véleménye és hiú reménye, akik azt mondták, hogy majd az európai uniós integráció automatikusan megoldja a magyarság nemzetiségi, nyelvi, közösségi jogait szerte a Kárpát-medencében.

Az erdélyi magyarság elvándorlása rémisztő mértékű volt az elmúlt negyedszázadban, nem kis részben nyelvi és kisebbségi jogainak rendezetlensége, a jogegyenlőség hiánya miatt. Csaknem négyszázezer magyar hagyta ott szülőföldjét 1992 és 2012 között. A rendszerváltás óta eltelt huszonöt év alatt messzebb kerültünk a székely autonómiától, mert Románia vegetatív szinten tartja a Székelyföldet, gazdaságilag fojtja meg, az emberek napi megélhetési gondokkal küzdenek, és Magyarország alig nyújt gazdasági segítséget. Húsz éve még az RMDSZ is őszintén kiállt az autonómia mellett, ma pedig már üres szólamok, frázisok érkeznek csak a választások előtt az UDMR komprádor mentalitású vezetőitől.

Nyilvánvaló, hogy Magyarország gazdasági és külpolitikai támogatása nélkül a székelyek nemhogy autonómiát nem tudnak elérni, de hamarosan még egy román többségű óriásrégióba is beolvasztják majd Hargita és Kovászna megyét. Ennek megakadályozásához diplomáciai huszárvágás kell.

Az elmúlt tíz évben jelentősen oldódott a románokban az attól való félelem, hogy elszakítjuk (Észak-)Erdélyt, de a Székelyföldet mindenáron be akarják olvasztani. A magyar szimbólumok, a Himnusz és a székely zászló elleni hisztérikus hadjárat, a katonaság, a rendőrség indokolatlan létszámú jelenléte Székelyföldön, az ortodox templomok honfoglalása, az ortodox egyház ingatlanokkal való megerősítése mind ezt mutatja. Románia homogenizációs törekvésén 95 év alatt semmiféle kormányváltás nem változtatott, és semmi esély rá, hogy ez másképp alakulna a jövőben.

Egész Erdélyből, de legfőképp a magyar többségű régiókból folyamatos a forráskivonás. A Regát most is élősködik Erdélyen. A magyar történelmi egyházak egykori épületeinek visszaadását lefékezték, többnek a visszaadását tíz év után teszik semmissé (például a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium), sőt börtönbüntetést kaptak azok, akik visszajuttatták a jogos tulajdonosnak egykori épületét.

Zajlik a színmagyar falvakba a román nyelvű cigányok folyamatos betelepítése. Ez már a Szászföldön szinte teljes egészében megvalósult, annak ellenére, hogy az alapszerződés 15. cikkének (9) bekezdése kifejezetten tiltja az asszimilációs politikát és "a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányai" megváltoztatását. Már a terminológia is román érdek, sőt a szerződés egyszer sem beszél erdélyi magyarságról vagy Székelyföldről…

A szerződés egyébként szép célokat tűz ki maga elé, de ezek döntő része nem valósult meg. A meg nem valósult célok, tervek kétoldalú megállapodásokkal, kulturális egyezményekkel lennének elérhetők. Lássuk, milyen kitételeket tartalmaz az alapszerződés, és mi a valós helyzet!

A 8. cikk 4. bekezdése kifejezetten előírja a közlekedési utak összehangolt fejlesztését. Ennek ellenére most is teljesen bizonytalan, hogy mikor lehet majd elérni a Székelyföldet Magyarországról autópályán. Ám bizonyos esetekben a magyar–román határig megépített utak, határátkelőhelyek továbbépítése is gondot okoz a román félnek.

Így hangzik a 12. cikk 6. pontja: „Mindkét szerződő fél bátorítja a másik ország nyelvének oktatását az egyetemeken, iskolákban és más intézményekben, s e célból támogatást nyújtanak a tanárok képzéséhez és az oktatás megszervezéséhez". Minek fenntartani egy olyan szerződést, amely köszönő viszonyban sincs a valósággal? Erdélyben máig nem jöhetett létre román költségvetésből működő önálló magyar egyetem, amely az erdélyi magyarságot létszáma és kulturális hagyományai alapján is megilletné. (Ó, de rég volt a Petőfi–Schiller egyetem hamis ígérete!) Ehelyett folyamatosan küzdeni kell a megmaradt magyar szakokért a Babes-Bolyain, sőt még a magyar feliratokért is. Állandóan veszélyben van a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés is.

De a románok olyan kártyát húztak elő 2015 novemberében, amire nem vetemedtek az elmúlt évtizedekben. Egy derék székely családapát, Beke Istvánt terrorcselekménnyel, illetve az alkotmányos rend felforgatására tett kísérlettel vádoltak meg, mert a román belpolitikai események, a közelgő választás a magyar kártya kijátszására remek alkalmat ad. Ahelyett, hogy összetennék két kezüket, hogy a székelyek az elmúlt kilencvenöt évben egyszer sem robbantottak.

Most van itt az alkalom, hogy a magyar kormány december 27-ig diplomáciai úton jelezze, kezdeményezi a magyar–román alapszerződés felmondását, illetve újratárgyalását. Hiszen Hornék úgy kötötték meg e semmit sem érő nemzetközi szerződést, hogy annak felmondására csak ötévente van mód. Öt év pedig nagy idő az erdélyi és általában a határon túli magyarság életében. Az újratárgyalást megalapozza az is, hogy az elmúlt évben nem volt épp felhőtlen a magyar–román viszony, elsősorban Victor Ponta belpolitikai érdekből felpörgetett magyarellenességéből adódóan. Diplomáciailag is érdekes helyzet lenne, amit még tanulnia kell a magyar külügynek, de mindez nem lehetetlen. Adjunk reményt erdélyi véreinknek, hogy változhat valami, hogy javulhat a helyzetük!

A románoknak tizenkilenc éve a határklauzula miatt volt fontos ez a szerződés, és most legalább elgondolkodnának, hogy mindent megengedhetnek-e maguknak. Akkor Magyarország a jövőre nézve is lemondott a békés határváltoztatás felvetéséről is. (4. cikk: …„tiszteletben tartják közös határuk sérthetetlenségét és a másik fél területi integritását. Úgyszintén megerősítik, hogy egymással szemben területi követelésük nincsen, és ilyet a jövőben sem támasztanak".) Az ezért cserébe biztosított kisebbségi jogok döntő részét azonban Románia azóta sem tartja be. Most lenne itt a lehetőség, hogy valódi nemzetiségi jogok kivívásához segítsük az erdélyi és regáti magyarokat, hogy soha többé ne történhessen meg, mint novemberben a festői szépségű Csíkkozmáson, ahol bíróság kötelezte a színmagyar falu vezetését, hogy az 1943-ban elkészült polgármesteri hivatalról a (felújításkor tizenkét éve visszahelyezett) „községháza" feliratot vegyék le, mert ilyen kifejezés nem ismert a román közigazgatásban.

Szeptemberben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezte a román–magyar alapszerződés módosítását. A román külügy idegesen reagált: szerintük semmi sem indokolja a szerződés felülvizsgálatát. Az MTI által közölt nyilatkozat szerint Románia jogállam, amely alkotmányi szinten garantálja a kisebbségekhez tartozó személyek jogait és részvételüket az egész társadalmat érintő döntések meghozatalában. (…) Románia a területén élő kisebbségek hozzájárulásával modellértékű megoldást alakított ki a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmére, mely az interkulturalitás elvén alapul. Romániát semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy etnikai alapon biztosítson területi autonómiát. A román diplomácia mindig arról beszél, hogy ők megoldották a kisebbségi kérdést, sőt többletjogokat biztosítanak. Jól látható, hogy Romániának érdekében áll az alapszerződés fenntartása, de Magyarországnak és Erdélynek több kell.

Amint a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés állásfoglalása fogalmazott: „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie". Az erdélyi magyarságnak is talpra kell állnia és büszkén kiállnia érdekeiért, több mint ezeréves múltunkért, dicső elődeinkért, aminek a csíráját a kézdivásárhelyi tüntetések jelenthetik.
Jön a harmadik világból a nagy népvándorlás, ezért hosszú távon délkeleti szomszédunkkal együtt lehetne működni, de csak akkor, ha a székelységnek és a partiumi magyarságnak területi autonómiát és megfelelő gazdasági feltételeket, túlélést biztosít a román állam.

(Magyar Hírlap)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »