Újabb „vita volt Magyarországról” Brüsszelben (Sajátos módon oktattak minket a szólásszabadságra) – Morvai közleménye videóval

Ismét Magyarország gyalázása volt a porondon az Európai Parlamentben Brüsszelben, Judith Sargentini jelentése ürügyén.

Hírdetés

A jelentéstervezet itt olvasható.

Nyilvánvaló, hogy addig nem fogják békén hagyni Magyarországot és Lengyelországot, amíg nem adjuk fel a tömeges migrációt elutasító politikánkat, és azt, hogy az Európai Egyesült Államok-terv helyett a nemzeti szuverenitás útját járjuk. Ezeket pedig nem kívánjuk megtenni, így más stratégiát kell választani. Mint Morvai Krisztina rámutatott a vita során: óriási szakadék van az európai polgárok többségének migrációellenes és a nemzetek függetlenségét támogató álláspontja és az Európai Parlament politikai összetétele között. A 2019-es európai parlamenti választásokra ennek a helyzetnek meg kell változnia. A kulcs az Európai Néppárt. Ez a pártfrakció elvben konzervatív, nemzeti pártok csoportja. Ugyanakkor azonban szinte mindenben pontosan azokat az elveket vallják, mint a szocialisták és a liberálisok. Felszólalásaikat, jelentéseiket, szavazataikat ugyanúgy a tömeges migráció pártolása és az Európai Egyesült Államok-terv jellemzi, mint a balliberális pártfrakciókét. Ez így tarthatatlan! Az Európai Néppárton belül kisebbségi véleményt és értékrendet képviselő Fidesznek, valamint a lengyel konzervatív politikusoknak és a visegrádi négyek migrációellenes erőinek 2019-re vagy belülről meg kell változtatniuk az Európai Néppártot vagy új frakciót kell létrehozniuk. El kell érni azt, hogy az újabb európai parlamenti ciklusban (2019-től 2024-ig) az európai polgárok többségének valódi akarata nyilvánuljon meg az Európai Unió politikájában. Ehhez vagy az EPP (az Európai Néppárt) radikális reformjára vagy új frakció alakítására van szükség. Így lehet elérni egyebek mellett azt is, hogy az európai polgárok többsége által legtöbbre becsült két országot, Magyarországot és Lengyelországot ne alázhassák tovább, a választóik akaratát teljes mértékben semmibe vevő európai „politikai elitek”. A mai, április 26-i vitán Morvai Krisztina felszólalását követően bemutatjuk hogyan „adott példát” a levezető elnök arról, hogy mit is értenek ők szólásszabadságon és véleménynyilvánítási szabadságon. A magyarok méltóságát és hazánk függetlenségét határozottan védő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólalását durván és megdöbbentő módon félbeszakító „rendreutasítás” jól demonstrálja, hogy a hazánkat fegyelmezni kívánó, és – egyebek mellett – a szólásszabadság és véleménynyilvánítási szabadság tiszteletben tartására felszólító Európai Unió mit is ért ezeken a szabadságjogokon. Világos: addig terjed számukra véleménynyilvánítási és szólásszabadság, amíg az ő migrációpárti, Európai Egyesült Államok-párti bizarr nézeteiket támogató álláspontokat hallanak.


Forrás:morvaikrisztina.hu
Tovább a cikkre »