Ujhelyi szerint Balczó elvetemült nácifasiszta – de úgy tűnik, mégsem az

Ujhelyi szerint Balczó elvetemült nácifasiszta – de úgy tűnik, mégsem az

"Leleplező" fotókat tett közzé Ujhelyi István európai parlamenti képviselő Balczó Zoltánról. A szocionista politikus szerint a felvételeken az látszik, hogy a jobbikos képviselő nem áll fel azon a megemlékezésen, amelyet Strassburgban tartottak a "holokauszt-túlélő" Simone Veil tiszteletére. Ujhelyi szerint ez egyértelmű szélsőjobbos húzás volt, a Jobbik politikusa viszont kikérte magának a "vádakat".

Ujhelyi István, aki az MSZP-DK európai parlamenti delegációjának vezetője konkrétan azzal vádolta meg a hivatalos Facebook-oldalán a jobbikos Balczót, hogy a politikus "zsidókérdést csinált" a kiirtott néhány hete, 90 éves korában elhunyt Simone Veil uniós megemlékezéséből.

A "holokauszt-túlélő és auschwitzi menekült" (az esettel foglalkozó Origó megmosolyogtató jelzőhalmozása – a szerk.), több áljobboldali francia kormány minisztere, Simone Veil az Európai Parlament (EP) első női elnöke volt 1979 és 1982 között. Halála után néhány nappal az EP megemlékezést tartott Strassburgban, amely keretén belül a képviselők egyperces néma felállással is tisztelegtek a "francia" (!) politikusnő emléke előtt.

Ujhelyi lefotózta Balczót, majd a fényképet az alábbi kommentárral fel is töltötte a közösségi hálóra.

Ez a Jobbik valódi arca! Ha bárki azt gondolja, hogy ez az Európa-ellenes szélsőjobboldali párt fogja az európai értékek fősodrában tartani Magyarországot, az súlyosan téved.

A kormányszócső utolérte Balczó Zoltánt, aki elismerte, hogy valóban ő ül az ominózus felvételen, egyúttal viszont azt is állította, hogy Ujhelyi képviselő hazudik.

Szerinte ugyanis két megemlékezést is tartottak Simone Veil kapcsán, az egyiket július 3-án, a másikat pedig július 5-én. Előbbin volt az előzetesen is meghirdetett egy perces néma felállás, utóbbin pedig egy spontán főhajtás történt a képviselők részéről. Előbbiben Balczó részt vett, utóbbiban azonban már nem.

Ezt a jobbikos EP-képviselő azzal magyarázta, hogy a tiszteletadás hosszú percekig tartott, ő pedig úgy döntött, hogy a helyén tesz ennek eleget. "Simone Veil pályáját részleteiben nem ismerem, de ha bármi averzióm lenne vele kapcsolatban, akkor egyszerűen nem mentem volna el egyik megemlékezésre sem, mint ahogy valószínűleg Ujhelyi István sem tette meg az első alkalommal, különben nem vonna le ilyen abszurd következtetéseket" – nyilatkozta az Origónak.

Balczó kijelentette, hogy semmiféle antiszemita indíttatás nem húzódott meg a mögött, hogy másodjára már ülve maradt a holotúlélő zsidónak áldozott újabb tiszteletadáskor, Ujhelyi pedig teljesen méltatlanul vádaskodik. "Fel vagyok háborodva, mert nem mond igazat, egyszerűen hazudik" – ismételgette indulatosan. Az Origó próbálta elérni a szocionista képviselőt is, hogy megkérdezzék a történtekről, de kabinetvezetőjén, Szalay-Tamás Lajoson keresztül elhárította a megkeresést arra hivatkozva, hogy az MSZP bojkottálja az Origót.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »