Újra ki-be járkálhatnak a menekültek Debrecenben

Rendőrök posztolnak a debreceni menekülttábor kapujánál, a környéken pedig folyamatosan járőröznek az egyenruhások a hétfői zavargás után. Az éjszaka nyugodtan telt a befogadóállomáson.

Egy amatőr felvételen jól látszik, hogy három helyen is égtek a kukák a debreceni menekülttábor környékén. A bevándorlók kemény magja szembe ment a kivezényelt készenléti rendőrök sorfalával. „Később jöttünk ide, mikor már elkezdték dobálni a rendőröket bazaltkövekkel meg egyebekkel. Itt rimánkodtunk többen, hogy hát lőjetek már!” – mondta egy szemtanú.

Úgy tudjuk, két migráns különbözött össze vallási kérdésben, majd mások is beszálltak a vitába, amely tömegverekedéssé fajult. „Miután a rendőrség a közrendet és a közbiztonságot helyreállította a debreceni befogadóállomáson és a környéken, az éjszaka nyugodtan, rendbontás nélkül telt” – közölte Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kedd reggel a tábort ismét megnyitották, a lakók ki-be sétálhatnak, de a kapunál készenléti rendőrök vigyáznak a rendre. Ott jártunkkor épp taxival érkezett meg három menekült. A rendőrség a befogadóállomás környékén folyamatosan járőrözik.

Hírdetés

Pósán: Zárttá kell tenni a menekülttáborokat

Zárttá kell tenni a menekülttáborokat – ismételte meg a debreceni országgyűlési képviselők követelését Pósán László. A fideszes politikus szerint a hétfői események is azt bizonyítják, hogy a tábor veszélyezteti a környékbeliek biztonságát. Pósán László emlékeztetett: 2012 előtt is zártak voltak a táborok, azokat egy uniós irányelv miatt kellett megnyitni. A politikus azt mondta: a város is vizsgálja, hogy milyen lépéseket tehet, szerinte azonban megfelelő védelmet a szerb határra tervezett műszaki határzár jelenthet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »