Újraindul a lőporgyártás – félnek a helyiek

Újraindul a lőporgyártás – félnek a helyiek

Állami támogatással, több mint 2 milliárd forintos beruházással újraindul tavasszal a lőporgyártás Balatonfűzfőn. A helyiek egy része tart attól, hogy a Nitrokémia területén újra felélesztik az 1923-ban létesült hadianyagüzemet, a telepen ugyanis több robbanás is volt a működése idején.

Tavasszal indulhat újra a lőporgyártás Balatonfűzfőn. A tervek szerint idén 20 tonnát gyártanának, amihez 35-40 betanított munkást vennének fel. Két év alatt viszont az éves termelés elérné az évi 500-600 tonnát, ami már legalább 100 helybelinek adna munkát. A munkahelyteremtő beruházásról azonban megoszlanak a vélemények. A helyi turisztikai egyesület vezetője azt mondja: bár a település turizmusa a csaknem 100 éves ipari komplexum ellenére is tudott fejlődni, de még jobban tudna nélküle. „Úgy gondolom, hogy egy ilyen üzem nem csak Balatonfűzfőnek a turizmusát fogja visszavetni, hanem az egész Balatonra rossz fényt fog vetni” – mondta Szanyi Szilvia, a Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület elnöke.

A helyiek egy része emellett a biztonságát is félti. Az egykori lőporgyárban ugyanis nem egy robbanás történt annak idején, 10 éve pedig egy detonáció négy emberéletet követelt. Az aggodalmak miatt a tervezett üzem veszélyességéről tanulmány is készült, amit tavaly márciusban a település vezetése a katasztrófavédelemmel közösen lakossági fórumon ismertetett. Az információ azonban nem jutott el mindenkihez, illetve van, aki kétségbe vonja azt. „Én ezt a tanulmányt nem ismerem, és nem is láttam. Azt viszont tudom, hogy Várpalotán is volt egy hasonló ügy, az azbeszt-ügy kapcsán, amikor először szállították az azbesztet, és utána kérdezték meg a lakosságot, és akkor is voltak tanulmányok, amik természetesen azt mutatták, hogy nem annyira veszélyes a készülő beruházás, és utólag azért mindig kiderül, hogy nem egészen igaz” – fogalmazott Csóti Tamásné Molnár Margit, a PM várpalotai elnöke.

Marton Béla, Balatonfűzfő polgármestere – aki személyesen is járt a tervezett üzemben –, azt mondja, nincs oka kételkedni a hatástanulmányban. A sajtóban viszont szerinte félreérthető állítások is megjelentek, például az 50 ezer tonnás gyártókapacitásról. „Itt 500-600 tonna lőport fognak gyártani, mint amit eddig is. Sőt volt olyan is, hogy ennél többet gyártottak, a többi kapacitást igazolniuk kellett a projekt keretén belül, hogy rendelkezésre áll ekkora haditechnika tárolására terület, illetve lehetőség” – nyilatkozta Marton Béla.

A hadianyag tárolási kapacitás megléte az állam kikötése volt a támogatásért cserébe. Miután a beruházás ügyében többen is népszavazást kezdeményeznének, a polgármester azt mondta, a képviselő-testület elé viszi a kérdést.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »