Ultimátumot kaphatott Merkel, szakad a CDU-CSU?

Ultimátumot kaphatott Merkel, szakad a CDU-CSU?

A Bild honlapján közölt jelentés szerint a párt arra az álláspontra helyezkedett, hogy hétfőn el kell rendelni a CSU elnöke, Horst Seehofer által tervezett határigazgatási szigorítást, de a végrehajtást rögtön fel is kell függeszteni két hétre.

Amennyiben pedig a június 28-29-i EU-csúcs végéig nem sikerül európai szintű megállapodásokkal rendezni az ügyet, a szövetségi rendőrségnek el kell kezdenie a belügyminiszteri utasítás végrehajtását, vagyis meg kell tagadnia a belépést az Európában már regisztrált menedékkérőktől.

Horst Seehofer és a CSU korábbi álláspontja szerint ezt a megoldást az európai partnerektől függetlenül kellene alkalmazni és haladéktalanul be kellene vezetni. Angela Merkel és a kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetésének többsége szerint viszont tartózkodni kell az egyoldalú intézkedésektől, és a határigazgatási szigorítást csak egy európai uniós megoldás részeként, vagy legalább az érintett országokkal egyeztetve szabad bevezetni. Angela Merkel a napokban két hét türelmi időt kért ennek az európai szintű megoldásnak a kidolgozására.

A CSU vezetőinek köréből a Bildnek azt mondták, azért változtatták meg álláspontjukat, hogy ne vádolhassák őket azzal, hogy nem adtak két hetet a kancellárnak az európai tárgyalásokra.

A szövetségi belügyminisztériumban arról is tájékoztatták a lapot, hogy a menedékkérők visszafordításához technikai előkészületek is szükségesek.

A CSU elnöksége a tervek szerint hétfői müncheni ülésén kinyilvánítja, hogy támogatja Horst Seehofert mindannak végrehajtásában, amit belügyminiszteri hatáskörében megtehet. A miniszter a pártjától kapott felhatalmazással akár már hétfőn úgy dönthet, hogy a kancellár egyetértése nélkül utasítja a szövetségi rendőrséget az új határigazgatási gyakorlat alkalmazására.

A Frankfurter Allegemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lap szerint a CDU vezetésében úgy értékelik, hogy ez casus belli, a bajor tartományi párt elleni háború megindítására okot adó lépés lenne, amely a CDU és a CSU testvérpárti kapcsolatának és a CDU, CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) csupán 95 napja alakult kormányának felbomlásához vezethet.

Hírdetés

Szétválnak?

A vitából akár szakítás is lehet, és ugyan mindkét párt részéről azt hangsúlyozzák, hogy az egység megőrzésére törekednek, de már megkezdték a felkészülést a testvérpárti kapcsolat felszámolására, legalábbis gondolatban – írta a FAS.

Ha Seehofer kiadja az utasítást a szigorítás bevezetésére, Merkel felmentheti belügyminiszteri pozíciójából, a CSU vezetése állítólag ezt egyértelműen úgy értelmezné, hogy a testvérpárti kapcsolat és a kormánykoalíció is felbomlik.

Amennyiben a CDU, a CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciója megszűnik, a CDU és az SPD a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP), vagy a Zöldekkel folytathatná a kormányzást.

A 703 fős szövetségi parlamentben a CDU-nak és az SPD-nek együtt 353 képviselője van, csupán 3 fő hiányzik a többséghez. Az FDP frakciója 80 képviselőből áll, a Zöldeknek 67 mandátumuk van, így elég lenne az egyikkel vagy a másikkal megállapodni a közös kormányzásról. Ezzel kapcsolatban a FAS egyik CDU-s forrása jelezte, hogy jó lenne elkerülni egy CDU-SPD-Zöldek koalíciót, mert az azt az érzést keltheti a választókban, hogy a CDU beállt a baloldali tábor pártjai közé.

A Bundestag mellett a bajor tartományi parlament, a müncheni Landtag ügyében is dönteni kellene. A tartományban október 14-én választást tartanak. Erről a CDU-nál azt mondják, hogy a pártszövetség felbontása esetén szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy a CDU nem működik Bajorországban, hanem átengedi a terepet a kizárólag ott működő CSU-nak. 

Ha nincs testvérpárti kapcsolat, akkor a CDU is részt vesz a Landtag-választáson, már július közepére létrehozhatja tartományi szervezetét és benyújthatja a választási lista állításához szükséges dokumentumokat a helyi választási bizottsághoz. Az októberi választáson a hagyományosan a CSU-ra adott szavazatok legkevesebb 20 százalékát elnyerné. Ezért a tartományt rendszerint egyedül kormányzó CSU elveszítené az abszolút többséget, és az 1957 óta megszakítás nélkül hatalmon lévő párt akár ellenzékbe is szorulhat – jósolják a CDU vezetésében a FAS beszámolója szerint.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »