Unortodox fideszes szóértelmezés: "nem bevándorlókat, hanem menekülteket fogadtunk be"

Unortodox fideszes szóértelmezés: "nem bevándorlókat, hanem menekülteket fogadtunk be"

A Fidesz frakcióvezetője szerint ha Soros "György" nem tudja igazolni magyar állampolgárságát, akkor kitiltható Magyarországról. Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt is kijelentette: Magyarország egyetlen bevándorlót sem fogadott be az elmúlt időszakban.

Gulyás Gergelyt az Origó azon felvetéséről kérdezték, miszerint Soros "György" kitiltható lenne, mert úgy tudják, nincs magyar útlevele. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: ahhoz, hogy valakit ne lehessen Magyarország területéről kitiltani, a magyar állampolgárság igazolására van szükség. Kifejtette: a magyar állampolgársági törvény a vérségi elv alapján áll, tehát az is magyar állampolgár az absztrakció szintjén, aki ezelőtt egy évszázaddal kiment Amerikába, és az ő gyermekei, unokái és dédunokái is magyar állampolgárok, de erre igazolás nélkül nem lehet hivatkozni.

Arra a kérdésre, hogy ha Soros "Györgynek" nincs magyar útlevele és személyigazolványa sem, akkor kitiltható-e, úgy válaszolt: ha a feltételezés igaz, és az üzletember nem tudja állampolgárságát igazolni, akkor kitiltható. Arra a felvetésre, hogy Magyarország a hírek szerint az elmúlt időszakban bevándorlókat fogadott be, Gulyás Gergely kijelentette: "Magyarország egyetlenegy bevándorlót sem fogadott be, csak a genfi egyezmény alapján oltalmazotti státuszt élvező és menekült személyeket".

Gulyás Gergely közölte: a Fidesz támogatja a kormány Stop Soros törvénycsomag-tervezetét, amelynek részleteiről a Fidesz február közepén, a Visegrádon tartandó frakcióülésén is állást foglal majd. A politikus a törvénytervezetet indokolva hangsúlyozta: a nemzeti konzultáción több mint 2,3 millió ember mondott nemet arra, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon, és ez a támogatás több mint kétszerese a legnagyobb ellenzéki párt által az előző parlamenti választáson kapott szavazatoknak.

Hírdetés

(MTI nyomán)

Csodálatos fideszes változások: Bencsik szerint már nem szabad hogy gondot okozzon 1300 "menekült" befogadása

A miskolci Fidesz szerint a befogadott "menekültek" új otthonra találtak, és jelenlétükkel erősítik Magyarországot

A Fidesz közleményben ismerte el, hogy titokban befogadtunk 1300 migránst

Szijjártó államtitkára egy máltai lapnak: már befogadtunk 1300 "menekültet", de titokban tartottuk


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »