Úrelvtársak kézfogója

Úrelvtársak kézfogója

Angela Merkel és Martin Schulz kiegyezett a német kormányalakításról. Ennek értelmében a diplomáját Gyurcsányhoz hasonló sikerrel kereső szociáldemokrata vezér lesz a külügyminiszter, aki „alapvető irányváltozást hoz Európába”. Erről az unió egyéb tagállamait eddig elfelejtették megkérdezni. Leszámítva talán Szanyi kapitányt, aki boldog tulajdonosa egy Schulzcal közös képnek. Újhelyi István cirkuszügyi nagyköveti posztja óta ennél felemelőbb hír nem érte a hazai progressziót.

Mielőtt belevágnánk a berlini boszorkánykonyha megvilágításába, engedjék meg, hogy fejet hajtsak Martin Schulz legnagyobb magyarországi barátja, a híres nyelvújító előtt. A német kormányalakítás ugyanis csöppet sem szórakoztató történet. Valamin meg mosolyogni is kéne.

Na tehát: a következőnél attraktívabb posztot uniós magyar politikus aligha tett ki eddig a Facebookra: „Aki készpénzt, ékszert, márkás cigit vagy italt tesz a feladott poggyászába, az 99 %-os valószínűséggel számolhat a fosztogatással. Ez ‘aranyszabály’. Nekem legutoljára 2 (kettő!) túrórudit loptak el, ami azt is (!) jelenti, hogy a reptéri rakodókat jóval éhbér alatt foglalkoztatják”.

Szanyi Tibor unikum! Mert most vagy az van, hogy nem ismeri a „tőlem” és a „nekem” kifejezések közötti markáns különbséget. A másik lehetőség meg az, hogy nem csak a ferihegyi tolvajok nélkülöznek, hanem a brüsszeli szocialista politikusok is, ha túrórudit kell nekik csórni. De legalább a Magyar Szocialista Pártnak van biztos bázisa… Jó káderek.

A nyelvújítás Schulz úrelvtársnak is sajátja.

Neki sikerült azt az önmagában is szarkasztikus megállapítást tennie a kormányalakítási tárgyalások során, hogy a szociáldemokraták szociálisan érzékenyek, és a német dolgozók érdekeit képviseli.

Ennek jegyében például befogadnak évente 180-220 ezer menekültet. Miért pont ennyit? Hát csak.

Mert tételezzük fel egy röpke pillanatra: Merkel és Schulz ezt azért teszi, hogy segítsen a szerencsétlenebb történelmi helyzetűek elesettjeinek. Ez egy nagyon szép és emberies gondolat is lehetne. Ám mi van, ha mondjuk, éppen 230 ezer szerencsétlen van? A „mennyiség” teljesülése után őket szociálisan érzékenyen a sorsukra hagyják?

Ugyan, kérem. Német hivatalnok tud szelektálni. „A bevándorlók befogadásánál Németország előnyben részesíti a német gazdaság szempontjából fontos szakképzett munkaerőt, számít a kor, a nyelvtudás”. Tudom, hogy bizonyos témákat a mai világban nem vehetünk szánkra, de ilyen perfektül legutóbb Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer fogalmazta meg a követendő eljárást.

Ennek ma mi köze van a német melóshoz? Egyszerű: Merkel és a szocdemek európai mintaállamában ma 2,4 millió munkanélküli van. Őket a tökéletes berlini oktatási és szociális ellátó rendszer alighanem felvértezte a megfelelő szaktudással. Talán németül is megtanultak beszélni.

Hírdetés

Illetve, bocs, nem! Jórészük ugyanis török és kurd felmenőkkel rendelkezik. Papa, mama még akart dolgozni, gyerek meg modern szociális öntudattal rendelkező munkakerülő. Esetleg műkedvelő iszlamista. Őket is be lehetne vinni a munkaerőpiacra, de alighanem ettől sérülnének emberi jogaik.

De nem is ez a lényeg. Prosperáló multi gazdasághoz alacsony bérek kellenek. Illúzió, hogy például Afganisztánból vagy Szudánból csupa rendszergazda atomtudós érkezne. Azonban ahhoz, hogy a fizetéseket csökkentsék, vagy növekedésüket megállítsák, elég azt sugallni: Bármikor helyettesíthetőek vagytok!

Ehhez a rém szociálisan érzékeny programhoz adja a nevét a szocialista Martin Schulz.

Meg adni fogja külügyminiszterként egy még Merkelnél is „brüsszelibb” diplomáciához.

Amit a minap a belga miniszterelnök fogalmazott meg, üzenve a visegrádi országoknak: Ha nem idomultok, majd kizárunk! Ez ultimátum! Ti is fogadjatok be migránsokat, át kell alakítani a Ti társadalmatokat is! Nem a számszerű migráns a fontos, hanem az, hogy olcsóbban dolgozzatok, és úgy gondolkodjatok, ahogy mi diktálunk.

Schulz ezt így mondja: „Németország aktív és vezető szerepet kíván játszani az Európai Unióban, és a berlini kormány kész több befizetéssel támogatni az unió költségvetését a stabilitás érdekében. Az unió intézményeinek megerősítésében együtt kell működni Franciaországgal”.

Leegyszerűsítve: Juncker és barátai meg lesznek fizetve, a többieknek meg kuss van. Schulz újra: „Alapvető irányváltozást hoz Európában, amit belefoglaltak a német kormánykoalíciós megállapodásba az Európai Unióról és annak jövőjéről”.  

Martin Schulz ezt akarja végrehajtani. A terv szerint ezt erővel, júniusban, az uniós miniszterelnökök brüsszeli csúcsértekezletén akarják kikényszeríteni.

Szóval ennek fényében örüljünk az új német kormányt alakító Merkel és Schulz egyezségének. És az értük lelkesedő magyarországi „baloldaliaknak”.

fotó: facebook.com

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »