"Vadászni fogunk rátok” – üzeni Merkelnek a Bundestagba jutott német hazafiak

Alexander Gauland diadalittasan nyilatkozott a német sajtónak, miután a 18 órás urnazárás után világossá vált, hogy a bevándorlásellenes Alternative für Deutschland 13 százalék körüli eredménnyel nem csak bejutott a Bundestagba, de valószínűleg harmadik erő lesz a szövetségi parlamentben.

A szélsőjobboldali párt első embere a CDU-CSU-ra utalva azt mondta, „vadászni fogunk rájuk”, és azt ígérte, hogy vissza fogják szerezni az országot, így hamarosan újra azok az idők köszöntenek majd Németországra, amikor az utca embereinek szava számított a politikának.

Hírdetés

Gauland azt is elmondta még, hogy „fel kell kötnie a német kormánynak a nadrágot”, bármilyen összetételben is alakít majd ismét kormányt Angela Merkel és pártszövetsége, miközben óriási ünneplés vette körül a párt hivatalos eredményváróján.

„Meg fogjuk változtatni ezt az országot” – mondta még az AfD jelöljte. A párt első kalkulációk szerint akár 90 képviselőt is delegálhat majd a Bundestagba.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »