Vágó Gyurcsány viszkijéről: az igazságot ki kell mondani

Vágó Gyurcsány viszkijéről: az igazságot ki kell mondani

Nem oldotta fel a feszültséget az LMP-sVágó Gábor, aki vasárnap jelentős botrányt okozott azzal, hogy az MSZP és a DK találkozóján a száraz pogácsákról és a részeg, de whiskyjével fukar vendéglátóról beszélt.

A pontosabban meg nem fogalmazott utalás miatt Gyurcsány Ferenc és az MSZP-pártelnök Molnár Csaba is feljelentést ígért – amire Vágó hétfőn egy kétértelmű Facebook-üzenettel válaszolt.

„Tartozunk az országnak és a választóinknak, hogy józanul és felelősségteljesen az ország jobbítására és együttműködésre törekszünk.”

Hírdetés

„Nem elégtétellel kell fenyegetőzni, hanem jövőt mutatni a hazánknak.” – írta Vágó, bejegyzését pedig többen is bírálták.

A Magyar Nemzet kérdésére az LMP-s politikus előbb csak Facebook-posztját olvasta fel, arra a kérdésre viszont kitérően válaszolt hogy tudja-e bizonyítani a vendéglátó részegségéről szóló állítását, mit tesz, ha perre kerülne sor,

 

„Majd el fog dőlni, most arra kell koncentrálni ,hogy a választók világos alternatívát lássanak az Orbán-rendszerrel szemben” – mondta rezignáltan Vágó.

Mikor arról kérdeztük, hogy hajlandó lenne bocsánatot kérni megjegyzése miatt, megjegyezte: „Bárkitől bocsánatot kérek , akinek fáj a szíve, és aki ettől boldog lesz, de az igazságot ki kell mondani.”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »