„Valami elromlott az emberek miatt”

„Valami elromlott az emberek miatt”

Gegesy Ferenc húsz éven át volt Ferencváros SZDSZ-es, de nem kizárólag MSZP-s támogatású, sőt az első két cikluson át a Fidesszel közös koalíciós polgármestere. Magyarázatot sem érdemelne, miért írt könyvet az erdélyi Gegesről származó egykori politikus, de a múlt év végén megjelent Rend és rendszer című munkájából eddig szinte kivétel nélkül csak a korrupcióról kérdezték. A Magyar Nemzet arra is kíváncsi volt, miért tartja „szépnek” a 2010 előtti időszakot, miközben végtelenségig sorolja a bajokat. Az is kiderült, hogy miért nem vette át díszpolgári kitüntetését.

 Gegesy Ferenc Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet  

– Tényleg mindent átsző a korrupció?
– Sokat elmond a jelenlegi helyzetről, hogy a nemzetközi elismeréseket kivívó ferencvárosi rehabilitáció, a súlyos szociális helyzeteket azért mégiscsak megoldó sikerek kevésbé váltottak ki nagy érdeklődést, míg a tényszerűen korábban és ma is meglévő korrupció, amely csak egy fejezete a könyvemnek, mindent vitt.

– Beszámolt „utaztató”, szándékaikat alig leplező cégvezetőkről, vagy akár önnek szexuálisan is felajánlkozó kolléganőikről, közpénzt eltüntető hivatalnokokról, vállalkozóknak kedvező pártpolitikusokról, önkormányzati képviselőkről. A közélet ma sokkal terheltebb ezeknél ezerszer nagyobb, körmönfontabb ügyektől, de ön polgármesterként elejét vette-e a bűncselekményeknek? Amikor „meg akarták kenni”, ellenállt-e a kísértésnek, megtette-e a feljelentéseket?
– Nem fogadtam senkit sem bekapcsolt magnóval vagy videóval, s ezek nélkül nagyon nehéz bizonyítani, hogy mi történt. Ha egy tárgyalópartner csak úgy megjegyzi: „nem lennék hálátlan”, s közben a vele lévő hölgy csábosan keresztbe teszi a lábát, egyértelmű a szándék, ám ha nincs tanú, a hatóságok számára reprodukálhatatlan.

– Tehát személyesen nem lépett. Amikor viszont mások, akár kollégái buktak le, akkor – mint írta – a rendőrséghez fordult, ám rövid időn belül azzal szembesült, hogy megszüntették a nyomozásokat. A rendőrökkel, az ügyészekkel, netán a bíróságokkal van a baj, vagy könyve címét felhasználva: a rendszer korrupt, s emiatt nincs rend?
– Akár a 2010 előtti, akár a mai időkről beszélünk, szerintem a korrupció ellen a megelőzés a legfontosabb. Ezenfelül mindenhol, akár önkormányzatoknak, akár minisztériumoknak meg kell erősíteniük a belső ellenőrzési rendszert, s valóban: a korrupció ellen csakis gyorsasággal léphetnek fel a hatóságok, s rettenthet el az igazságszolgáltatás, amelynek munkáját a törvényhozás könnyíthetné meg, többek között azzal, hogy jogszabállyal minimalizálja a manapság elterjedt titkosításokat.

– Mit takar a megelőzés? Hatékony lehet-e például a „nagyipari módszerek” ellen, s ha ennyire egyszerű, miért nem csinálja szinte senki?
– Olyan döntési mechanizmust kell kiépíteni, hogy ne egy személy döntsön a kényes témákban, mint a lakáskiutalás vagy a közbeszerzés elbírálása. Természetesen az önkormányzatok eleve kényes helyzetben vannak, s mindenképpen szorítanak a határidők, nem lehet például kétnaponként összehívni egy képviselő-testületet, de egy bizottságot sem. Mégis, egy polgármester keríthet rá módot, hogy minden érintett oldal, párt vagy érdekcsoport kapjon információt a dolgok menetéről, ami egy adott szakaszban lehet zárt vagy titkos, ami nem egyenlő a titkolózással, ami szinte mindig gyanúra ad okot.

– Ilyen gyanús esetek Ferencvárosban is voltak szép számmal.
– Mindig kínosan ügyeltem arra, hogy a közbeszerzési bizottság elnöke ellenzéki legyen. Ez működött is, az utolsó években is nemegyszer bejött hozzám az aktuális fideszes elnök, s jelezte is nekem, ha a pályázatoknál „furcsaságokat” tapasztalt. Előfordult például, hogy egyes képviselők a hivatali, azaz a szakmainak tekinthető véleményeket támadták durván, s ha ilyenkor nem lépek, bizony „magamra húzom az ügyet”. Volt, hogy az összes irat áttekintése és személyes rákérdezés után a bizottsági javaslat ellenében döntöttem. Ennek a terhét is viselni kell, még úgy is, hogy bizonyítani szintén nem tudom a korrupciót. Hivatalnokot távolítottam el korábban emiatt, nem riadtam vissza attól sem, hogy egy szocialista alpolgármester jogköreit is megvonjam, de például 2010-ben az azóta széles körben ismertté vált Quaestor-ügyben, a Duna-parti fejlesztés ügyében valamennyi helyettesemmel: az MSZP-ssel, az SZDSZ-essel és a fideszessel is szembeszálltam.

– Később aztán gyakorlatilag önt jelentették föl az azóta Orbán Viktor kormányfő által átadott Budapest Music Center (BMC) beruházása és több ingatlaneladás miatt. Végül ezeket a nyomozásokat is megszüntette a rendőrség annak ellenére, hogy utódja, a Fidesz–KDNP-s Bácskai János szerint néhány ügyletnél nem egy esetben kimutatható volt az önkormányzatot ért kár.
– A nyomozó hatóságok nem ezt állapították meg, szerintem mondvacsinált ügyek voltak, miközben a pártok más területeken „osztozkodtak”.

– Ha már korrupció és a Gyurcsány-korszak: nem érzékelt semmiféle „korrupciós nyomást” az akkori hatalom részéről? Nem voltak furcsa elvárások, különös tekintettel a volt Bolyai János laktanyának a Honvédelmi Minisztérium által erőltetett, s abba a ferencvárosi önkormányzatot is belerángató privatizációjára?
– Többször is meghallgattak tanúként, de a részletekről inkább nem beszélnék, mert jelenleg is büntetőeljárások, perek vannak folyamatban. Az önkormányzat egyébként közel 600 millió forint bevétellel „jött ki az üzletből”, tehát nemhogy kár, ellenkezőleg, haszon keletkezett. Egy esetre emlékszem még, egy pártpénztárnok meghívott ebédelni, de én az ebéd végén megemlített építési engedély ügyére csak annyit mondtam, utánanézek. Utánanéztem, és miután jogszabályellenes volt, elutasítottam.

– Végül ki is lépett az SZDSZ-ből, 2008 őszén lemondott országgyűlési képviselőségéről is. Miből lett elege, a sehova sem vezető liberalizmusból? Mert ha a szabad demokraták által szinte a végsőkig támogatott „gyurcsányi terrorból”, akkor legalább két évvel korábban kellett volna megtennie ugyanezt.

Hírdetés

– Az SZDSZ viszonyulásával a határon túli magyarokhoz és az egyházakhoz valóban nem értettem egyet. Ugyan 1990 előtt őszintén azt gondoltam, hogy teljesen jó ez az emberi jogi megközelítés, a folyamat a rendszerváltozást követően „rosszá vált”. A kilépésem fő oka azonban az SZDSZ akkori katasztrofális politizálása volt.

– De pont ez nem indokolná azt a mérhetetlen gúnyt, ami a 2006-os tiltakozásokat követő megtorlást, szemkilövetést, emberek megveretését, megkínzását kísérte a hatalom, az MSZP és koalíciós társa, az SZDSZ részéről.
– Később nyilvánvalóvá vált számomra is, hogy a kormány élén állók, a rendőri vezetők hibáztak. Eleinte azt vártam, hogy Gyurcsány Ferenc, ahogy korábban Antall József is, tart egy „pizsamás beszédet”, amelyben elismeri az őszödi beszéd hibáit, levonja a következtetéseket, vagy pedig gyorsan jön egy új kormány. Egyik sem következett be, de mivel érzékeltem a Fidesz álságos hozzáállását is, maradtam, amíg tudtam „ostromlott várból nem dezertálunk”-alapon. Két év után felálltam, de a polgármesteri munkámat végigvittem.

– A Fidesz, illetve utódja, aki korábban alpolgármestere is volt, Bácskai János iránt érzett ellenszenve, sőt haragja miatt nem vette át 2010 után a díszpolgári elismerését?
– Szó sincs erről. Éppen Thaiföldön jártam, amikor felhívott az Index újságírója, s tőle tudtam meg, hogy hamarosan kitüntetnek, persze hogy nem repültem haza azonnal. Később sem vettem át az önkormányzattól, mert nem értettem egyet az önkormányzat politizálásával. Bácskai Jánossal 2016-ban együtt vettük át a ferencvárosi városrehabilitációért kapott második nemzetközi díjat is. De ez nem változtat véleményemen: utódom jelentősen lassította a kitüntetéseket besöprő, a ferencvárosiak, a budapestiek és az ország közvéleményének elismerését is magáénak tudó városrehabilitációt. Elfogadhatatlannak tartottam, hogy megszüntették a IX. kerületi hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó iskolát, lényegében tönkretették a Ráday utcát mint kulturális színhelyet, s lényegesen csökkentették testvérvárosaink, a határon túli magyar települések támogatását.

– Könyvéből sok minden megtudható a rehabilitációról, arról, hogy egyes mai hírekkel szemben nem műemléki, hanem egykori helyi védettségű házak „esnek áldozatául” a megújításnak, azt, hogy önök hogyan csinálták, miközben voltak ennek a folyamatnak szenvedői is, például a csepeliek…
– Az sem úgy történt, ahogy híresztelték: valóban tizenheten költöztek be egy általunk öttagú családnak Csepelen átadott lakásba a rehabilitáció idejére. Ők később – miután a zsúfoltságra hivatkozva nem kaptak további lakásokat – visszaadták a lakást, és inkább pénzt kértek és kaptak, majd máshova távoztak.

– Részletesen ecsetelte, hogyan is alakult ki az önkormányzatiság 1990-ben, amikor még voltak szakmai viták a képviselő-testületekben, amikor a mai körülményekhez, anyagi, finanszírozási lehetőségekhez képest pénzük is volt az önkormányzatoknak. Az oktatást, az egészségügyet és még sok más tennivalót az állam magára vállalta, van, aki úgy mondja: einstandolta. Merre tart az önkormányzatiság, szükség lesz-e még a jövőben fővárosi kerületekre vagy jelenlegi formájában a fővárosra?
– Ami most van, biztosan nem jó. Többszörösen sem. Ugyan a fővárosi választási rendszert megváltoztatták, s egy kerületi polgármester akár örülhet is, hogy benne van a közgyűlésben. De mit tesz, ha a főváros a kerületébe akar telepíteni egy szennyvíztisztító művet vagy egy szemétlerakót, kinek az érdekeit fogja képviselni? Teljesen átgondolatlan a rendszer, a feladatfinanszírozás nem működik, a 3-as metró felújítása most már ciklusokon át húzódik. Ha Tarlós István főpolgármester keményen lépne fel, akkor azt mondaná, vagy finanszírozza a kormány egy az egyben a metróberuházást, vagy leállítom a közlekedést. Káosz lesz, igen, s lehet, hogy nemcsak Tarlóst nem fogják megválasztani 2019-ben, de a jelenlegi közgyűlés többi tagját sem, ám a kormány mindenképpen látná: ez így nem mehet tovább.

– Ön szerint hogy kellene mennie?
– A működési kiadásokat normatívan kellene támogatni, nem lenne szabad kivételezni senkivel, csak azért, mert a polgármester vagy a többség most éppen fideszes. Az oktatásban mindenképpen változásra lenne szükség, hogy azok az önkormányzatok, amelyek hajlandók áldozni saját költségvetésükből az iskolákra, azok tehessék meg. Borzasztóan szétszakadt a helyi oktatás, egyes intézmények eredményessége között akár 70 százaléknyi különbség is van. Azt sem fogadom el, hogy az önkormányzatoknak 2010 előtt törvényszerűen el kellett adósodniuk. Most sem az a jó megoldás, hogy a kormány engedélyével, de mégiscsak eladósodhat számos település. Ez sem vezet tudatos, jó gazdálkodáshoz.

– Nemcsak anyagilag, gazdaságilag, hanem erkölcsileg, etikailag is leértékelődtek az önkormányzatok. Az I. kerületben például a fideszes polgármester, Ferencvárosban pedig helyi képviselők és hozzátartozóik juthattak olcsón bérlakáshoz.
– Itt sem tudok más ellenszert, mint az átláthatóságot, a nyilvános pályázatot, a mindenki által ismert és teljesíthető szabályokat. Ha indul egy ilyen nyilvános pályázaton politikus vagy hozzátartozója, akkor sem játszhatók ki ezek a szabályok. A mi időnkben vezettük be a piaci bérlakás fogalmát, ezek az ingatlanok 70 négyzetméter felettiek voltak. Azokat is meg lehetett például venni, de csak öt év után. Ha a szabály valamelyik része megbicsaklik, akkor baj van. Ha mostanában így történtek ezek a lakáshoz juttatások, az felháborító.

– Könyvében a húszéves polgármesteri időszakát szépnek nevezte a sikereivel és a kudarcaival együtt, de azért meglehetősen önkritikus mérleget vont a végén. Ennek ellenére az Együtt–PM színeiben 2014-ben még egyszer elindult, de 234 szavazattal alulmaradt. Megpróbálná újra?
– Nem, de nem azért, mert félnék azután, hogy 2013-ban fideszes körökből kaptam egy üzenetet: „ha elindulsz, rendőrség, ha nem, díszpolgárság”.

– Elindult, az utóbbi „jött be”, de azért ez nagyon rémisztő.
– Valami elromlott, és a benne lévő emberek miatt romlott el. A törvényi környezet nem tette lehetővé az önkormányzatok hatékony ellenőrzését, aminek hiányában az összes párt „érintett” lett. Lehet ezt jól is csinálni, de jelenleg csupán egy oka lehet annak, miért vannak még önkormányzatok: hogy továbbvihetők legyenek egy jobb korba.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »