Választási eredmények: őrjöngő düh a nyugati sajtóban

Választási eredmények: őrjöngő düh a nyugati sajtóban

A nyugati fősodratú sajtó hatalmas dühvel reagált a tegnapi magyarországi választásokon elért nagy arányú Fidesz-győzelemre. A BBC budapesti tudósítója idegességében azt jelentette, hogy a Fidesz megtartja kétharmados többségét, noha a kormányzó pártnak most nincs kétharmados többsége.

*             *             *

A vezető amerikai lap, a New York Times azt emelte ki, hogy Orbán Viktor az országban korábban „lüktető demokráciát” „pártpolitikai uralom alatt álló fél-autokrata” állammá alakította és most nekiront majd az alkotmánynak, elfeledve, hogy korábban a Fidesz által megalkotott alaptörvényt bírálta.

*             *             *

Az amerikai CNN hírtévé portálja fő helyére egy április 5-én készült magyarországi riportját tette ki ezzel a címmel: „Miért néz ki Magyarország egyre inkább úgy, mint Oroszország?”

*             *             *

Az amerikai főváros vezető napilapja, a Washington Post a Fidesz nagyarányú győzelméről írt budapesti tudósításában azt terjeszti, hogy az eredmény tükrözi, milyen állapotban van a demokrácia és a jogállam az Európai Unió egyik tagállamában.

*             *             *

A legolvasottabb német médiaportál, a Der Spiegel ONLINE reggeli szerkesztőségi kör-emailje szerint a magyarországi választások eredménye rossz hír Európára nézve és felmerül az a kérdés, amelytől a jövőben az EU léte függhet: miként kell azon országokkal bánni, amelyek nem osztják a közösség demokratikus egyetértését?

*             *             *

Hírdetés

A német neokonzervatív hetilap, a Die Zeit ezzel a címmel számol be a magyarországi balliberális értelmiség szörnyű dilemmájáról a választást illetően: „Egy rasszista idiótát kell megválasztanom”.

*             *             *

A vezető francia lap, a Le Monde a választásokról készült vasárnapi tudósításának ezt a címet adta: „Az illiberális propaganda telíti meg a választási kampányt”.

*             *             *

A Neue Zürcher Zeitung, Svájc vezető napilapjának budapesti tudósításában azt jelenti,  hogy a választással véget ért a magyarországi politikai kultúra mélypontját jelentő Fidesz-kampány.

*             *             *

A Hszinhua, a világ legnagyobb hírügynöksége budapesti tudósítója „Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor nyerte meg a választásokat” címmel minden kommentár nélkül ismerteti a megmérettetés eredményeit.

*             *             *

 A Russia Today globális orosz tévéhálózat angol nyelvű szolgálata ugyanilyen tárgyilagossággal „Orbán Viktor, M/agyarország miniszterelnöke bejelenti győzelmét” címmel számol be a választásokról.

(Echo TV nemzetközi sajtószemléje, először 11:55-kor)

 

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »