Valóságos fegyverarzenált árusított ki a honvédség

Egy olyan vadászbolt vásárolt fel a honvédségtől több mint ezer rakétát, amelyik 2012-ben még csak húszmillió forint árbevételt ért el – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a Párbeszéd Magyarországért szóvivője.

Tordai Bence a honvédelmi tárca szerződéseire hivatkozva azt mondta, hogy 2013-ban és 2014-ben a kft. összesen 7,5 millió forintért vett 1357 repülőgépről indítható éles rakétát, 83 darab repülőgépre szerelhető gépágyút, 52 légvédelmi rakétát. Egy másik szerződés szerint a cég 501 helikopterről indítható páncéltörő, 57 légvédelmi, 214 levegő-levegő és 1203 darab egyéb rakétát vett, miközben megvásárolt öt darab mozgócél-felderítő lokátort is.

Szavai szerint a cég ezekkel az ügyletekkel vélhetően több száz millió forintos árbevételt produkált, és a leselejtezett, de még működőképes fegyverrendszerek „egy no name vadászbolton keresztül áramlottak ki az országból, nem tudjuk, pontosan kihez”.

Hírdetés

Megfelelő eszközök egy diktátornak

A politikus azt mondta, ezek lejárt szavatosságú, de felújítás után működő, éles harci eszközök, amelyek bevethetőek, „mondjuk közép-afrikai diktátoroknak vagy közel-keleti terrorszervezeteknek tökéletesen megfelelnek”. Hozzátette: „lehet, hogy ilyen légvédelmi rakétákkal vagy levegő-levegő rakétákkal támadják” a Szíriában lévő NATO-egységeket.

A párt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz, illetve kérdéseket intéz Simicskó István honvédelmi, Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminiszterhez – jelentette be.

Kérdésre válaszolva Tordai Bence azt mondta, nincs arról biztos adatuk, hogy ezeket a fegyvereket külföldre adták volna el. Úgy fogalmazott: ennek komoly esélye van, mert az ilyen eszközöket kizárólag hadseregekben lehet felhasználni, és nem tartják életszerűnek, hogy ezek az eszközök Magyarországon maradtak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »