Változó fideszes stílus: a menekültek integrációjáról beszélt Járóka Lívia

Változó fideszes stílus: a menekültek integrációjáról beszélt Járóka Lívia

“Bízom benne, hogy találunk egy minden tagállamnak megfelelő konszenzusos megoldást a migrációval kapcsolatban” – mondta a Magyar Időknek Járóka Lívia, akit a múlt héten választottak az Európai Parlament (EP) alelnökévé.

A lap hétfői számában a képviselő hangsúlyozta: bár a bevándorláspolitikával kapcsolatban egyértelműen ütköznek a vélemények, és erős nyomás alatt áll Magyarország, mellette is kialakulóban van egy koalíció. Felhívta a figyelmet, hogy az átpolitizált kérdésben a párbeszédet  szakmai szempontok mentén kellene lefolytatni.

A LIBE (az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága) által elfogadott tervezetről, amely a migránsok felső határ nélküli kvóta alapján történő elosztásáról szól, kifejtette, „személyesen is osztom a magyar álláspontot, amely szerint nem a migrációval kellene megoldani a demográfiai problémákat. A mélyen átpolitizálódott kérdés megoldása során fontos lenne a magyar érvekben is megmutatkozó szakmaiság mentén folytatni párbeszédet. Szeretnénk, ha megértenék,”

mi azt tartjuk fontosnak, hogy a más földrészek konfliktusos, háborús helyzeteiből menekülő emberek rövid, de hatékony integrációt követően, európai tudással felvértezve térhessenek vissza saját hazájukba.”

Hozzátette, az amerikai, a NATO- és a befogadó nyugat-európai országok egyik legnagyobb felelőssége az is, hogy rövid időn belül biztosítsák a békét a kibocsátó országokban. Közölte, azt az álláspontot is hangsúlyozzák a testületben, hogy Európának kell először megerősödnie, hogy segíteni tudjon, és ahhoz, hogy erre képes legyen, elsősorban az európai emberek gazdasági biztonságát szükséges megteremteni, a saját közösségeket kell segíteni.

Járóka Lívia szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a tagállamok képtelenek integrálni a migránsokat a vállalt számokban. Új alapokra kell helyezni a párbeszédet, és a valós tények alapján kell megítélni, mi történik ma a földrészünkön – vélte.

http://mno.hu/

Mindez jóval elfogadóbb álláspontnak tűnik a kormánypárt hazai választók felé közvetített propagandájához képest: a Fidesz hangzatosan elutasítja a migrációt és a menekültek befogadását – Orbán Viktor szerint Magyarország nem bevándorló ország, és a menekülteket befogadó országok nem keresztények és nem nemzetiek. Igaz, eközben a magyar állam is több mint ezer rászorulót fogadott be; miközben dübörög a Soros és migránsellenes konzultáció, százak kapják meg az oltalmazotti státuszt, ami a menekültstátusznak közel megfelelő jogkörökkel jár, csupán a családegyesítést nem teszi lehetővé.

http://mno.hu/

Az EP alelnöke kitért arra is, hogy a népesedési problémákat enyhítheti a romák integrációja. Kifejtette, hatalmas potenciál rejlik a cigányságban, főleg a vidéki közösségekben, mert ezeket a kultúra és az identitás erősebb fonata veszi körül, mint például a fővárosiakat, így jelentős eredményeket lehet elérni akár csak egy gyár telepítésével. Döntő fontosságúnak tartja a gazdasági integráció szerepét, ezért is dolgozik az EP gazdasági bizottságában.

„A másik központi elem a deszegregáció, amelynek fontos része, hogy a szolgáltatásokat kivisszük a telepekre. Jelenleg egy mobilapplikáción dolgozunk, amely a legszegényebb egymillió magyar és 120 millió európai kezébe adhat sok lehetőséget” – tette hozzá.

Munkájáról elmondta, az EP-ben több területen vannak feladatai, három bizottságban is dolgozik, a nőjogiban, az állampolgáriban, és most a gazdaságihoz is csatlakozott. Újabb területként megemlítette, hogy Dél-Ázsiával szeretne foglalkozni a szegénység és vállalkozásfejlesztés miatt, illetve részt vállal kulturális projektekben is, amelyeknek oktatási vonatkozásuk is van, mert nagyon fontosnak tartja az európai identitás megvédését a maga sokszínűségében, ám nem az iszlám ellenében.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »