Van 28 szabad négyzetmétere? Őrült sok pénzt ér!

A híresztelésekkel ellentétben a saját veteményes igenis kitermeli az árát – és garantáltan bio. Megmutatjuk, hogy fogjon bele. Nem is gondolná, milyen értékes a kertjének a vége! Ugyanis számításunk szerint 28 négyzetméter Önnek körülbelül 219 ezer forintnyi zöldséget, gyümölcsöt és fűszernövényt tud kitermelni minimális – 50 ezer forintnál kisebb – költségek mellett. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 169 ezer forint „nyereséget” termelhet Önnek egy ilyen kis terület is, ha rászánja az időt és az energiát.

Ám talán még ennél is nagyobb értéket kap, hisz az otthon termesztett zöldségek garantáltan vegyszermentesek lesznek. És ha ugyanezt a zöldségmennyiséget a biopiacon venné meg, akkor alighanem a gatyáját is ráfizetné.

Azok, akiknek a szülei, nagyszülei háztájijában cseperedtek fel, alighanem a szemöldöküket vonják fel, amikor azt mondjuk: négyzetméterenként több mint 10 kiló zöldségre számíthat az, aki okosan vet. Ez egy átlagos magyar család éves zöldségszükségletét fedezi – 28 négyzetméteren, körülbelül 4-5 napnyi kellemes kerti munkával.

Pedig ehhez mindössze 4 dologra van szükség: sok komposztra, némi ügyeskedésre a vetések időzítésével, fátyolfóliára a rovarok ellen, és sok vízre.

Kiadások

1,5-2 köbméter komposzt fuvardíjjal – 15 ezer forint

ásás – ingyen (1 nap)

komposzt szétterítése (1 nap)

vetés (1 nap)

borsóknak, paradicsomoknak, paprikáknak támaszték készítése (1 nap)

kapálás-gazolás (a sűrű ültetés és a komposzt-mulcs miatt kevés – 2×1 nap)

vetőmagok (kb. 5 évre elég, ha lefagyasztja a maradékot) – 5000 forint

palánták – 0-5000 forint

fátyolfólia – 3000 forint (pl. itt)

beszerzendő eszközök, ha nincs semmi – 15 ezer forint

víz: júliusban, augusztusban napi fél-egy köbméter – 6000-12000 forint

Kiadás összesen: 50 ezer forint

Várható termés

Zöldborsó: 5 kg – 2500 forint

Sárgarépa: 25 kg – 7200 forint

Fehérrépa: 12 kg – 7200 forint

Vöröshagyma: 20 kg – 4000 forint

Lilahagyma: 10 kg – 3500 forint

Újhagyma: 30 csomó – 4500 forint

Cékla: 15 kg – 4500 forint

Újkrumpli: 15 kg – 7000 forint

Nagyobb krumpli: 45 kg – 9000 forint

Káposzták: 8 darab – 1600 forint

Eper: 10 kg – 9000 forint

Fejessaláta: 20 fej – 4000 forint

Tépősaláta: 5 kg – 10000 forint

Rukkola: 5 kg – 40 000 forint

Spenót: 5 kg – 5000 forint

Madársaláta: 3 kg – 9000 forint

Retek: 30 csomó – 4500 forint

Paprika: 30 kg – 30000 forint

Paradicsom: 40 kg – 20000 forint

Padlizsán: 10 kg – 8000 forint

Cukkini: 10 kg – 5000 forint

Bab: 3 kg – 3000 forint

Bazsalikom: 5000 forint

Petrezselyem: 5000 forint

Kakukkfű: 5000 forint

Kapor: 5000 forint

Snidling: 5000 forint

Összesen: 219 ezer forint

Spórolás a bolti zöldséghez képest: 169 ezer forint

Kiadások részletei

Eszközök:

Egy jó ásóvilla – 10 ezer forint

Egy kislapát – 500 forint,

Egy füles kerti műanyag hordozó – 1000 forint,

Két pár kesztyű – 1000 forint,

Egy palántázó (ezzel lehet a magoknak könnyen lyukat fúrni) – 500 forint,

Egy kiskapa – 2000 forint)

– 15 ezer forint

Vetőmagok:

1 csomag borsó

Hírdetés

1 csomag répa

1 csomag fehérrépa

1 zacskó dughagyma

1 zacskó lila dughagyma

1 csomag cékla

1 zacskó vetőburgonya

1 csomag lilaképoszta  (olyat válasszunk, amely 2-3 hónap alatt már szüretelhető)

1 csomag fehérkáposzta  (olyat válasszunk, amely 2-3 hónap alatt már szüretelhető)

2 csomag fejessaláta (egy korai, egy nyárálló – de ne jégsaláta legyen)

1 csomag vegyes tépősaláta

1 csomag rukkola

1 csomag spenót

1 csomag karalábé (olyat válasszunk, amely 2-3 hónap alatt már szüretelhető)

1 csomag madársaláta

1 csomag retek

1 csomag metélőpetrezselyem

1 csomag kapor

1 csomag paradicsom (palántázni kell)

1 csomag bazsalikom (palántázni kell)

1 csomag snidling (palántázni kell)

1 csomag bokorbab

kb 5000 forint (de sok mag évekre elég lesz, ha betesszük a mélyhűtőbe)

Palánták:

20-25 tő eperpalánta (több évre)

20-25 tő paprikapalánta

10-12 tő padlizsánpalánta

5 tő kakukkfű

5 tő bazsalikom

kb 5000 forint

Mit mikor és hogy kell vetni?

Márciusban:

200 tő borsó – 3 négyzetméter (5 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

60 sárgarépa – 1 négyzetméter (5 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

30 fehérrépa – 0,5 négyzetméter (5 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

100 vöröshagyma – 3 négyzetméter (10 cm tőtáv x 30 cm sortáv – de vessük 5 centinként, hogy legyen újhagymánk is)

50 lilahagyma – 0,5 négyzetméter (10 cm tőtáv x 30 cm sortáv – de vessük 5 centinként, hogy legyen újhagymánk is)

50 cékla – 1,5 négyzetméter (10 cm tőtáv x 30 cm sortáv – de vessük 5 centinként, mert a céklamag nehezen kel ki, és bébicéklaként is megehetjük)

30 tő krumpli – 5 négyzetméter (30 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

4 fehérkáposzta – 1 négyzetméter (50 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

4 lila káposzta – 1 négyzetméter (50 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

20 tő eper – 2 négyzetméter (40 cm tőtáv x 40 cm sortáv)

a közökbe ültetendő:

amennyi fejessalátát akarunk

amennyi rukkolát akarunk

amennyi spenótot akarunk

amennyi karalábét akarunk

amennyi madársalátát akarunk

amennyi retket akarunk – ne ültessük a borsó mellé, hanem a salátákkal vegyítsük, mert az elhajtja a retket károsító rovarokat (3 cm tőtáv x 15 cm)

 

Áprilisban:

+100 tő borsó – 1,5 négyzetméter

+60 sárgarépa – +1 négyzetméter

+30 fehérrépa – 0,5 négyzetméter

+30 tő krumpli – +5 négyzetméter

100 tő bokorbab –1,5 négyzetméter (5 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

a közökbe ültetendő:

amennyi salátát akarunk

amennyi retket akarunk

5 tő bazsalikom (20 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

5 tő kakukkfű (20 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

10 tő metélőpetrezselyem (20 cm tőtáv x 30 cm sortáv)

5 tő kapor (20 cm tőtáv x 30 cm sortáv) – de ehhez sűrűn kell szüretelni, különben kinövi a helyet

amennyi büdöskét el tudunk helyezni

amennyi körömvirágot el tudunk helyezni

különböző apróbb virágokat, lehetőleg kékvirágúakat is, amelyek a méheket különösen vonzzák

 

Májusban:

20 tő paprika – 2 négyzetméter (30 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

20 tő paradicsom – 2 négyzetméter (30 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

10 tő padlizsán – 1 négyzetméter (30 cm tőtáv x 60 cm sortáv)

2 tő cukkini – 1 négyzetméter (50 cm tőtáv)

 

Így működik

A módszer nagyon egyszerű: egymás mellé vetünk gyorsan és lassan növő növényeket. Mire utóbbiaknak szükségük van a helyre, előbbiek már ki is jönnek a földből. A saláta, a retek, a rukkola mind olyan növények, amelyek 30-60 nap alatt beérnek, pont mire például a borsónak, hagymának, krumplinak több helyre lenne szüksége. A szintén gyorsan beérő karalábé, spenót és borsó pedig addigra „végez”, mire a paradicsomoknak, paprikáknak megnő a tér- és tápanyagigénye.

A logika

A szoros ültetésért elegendő napfény, víz és tápanyag esetén a növények még hálásak is, hiszen a szomszéd adta árnyék miatt nedvesebb marad a földfelszin abban az időszakban, amikor a gyökereik még gyengécskék és nem tudnak túl mélyről vizet felszívni.

Csak arra kell ügyelni, ne váljanak egymás konkurenciájává a növekedés során. Nagyságrendileg úgy kell számolni: a növény aktuális lombozatának másfél-kétszeresére terjed ki a gyökérzete. Tehát mire a paradicsom eléri félméteres magasságot, vegyük ki félméteres sugarú körben a körülötte lévő salátákat, borsókat, retkeket.

A talajmunka

A 120 cm széles ágyást érdemes ásóvillával felásni és kiszedegetni a tarackot. A tetejére legalább 5 centiméter magasan halmozzuk fel a komposztot: ez egyrészt táplálja majd a növényeinket, másrészt elfojtja az alatta csírázó gazmagokat, harmadrészt pedig segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát. A répaféléknél és a hagymáknál csak 2 centi komposztot tegyünk. A komposztot nem kell beásni, ezt majd a giliszták megcsinálják helyettünk.

Az ágyást a kert déli vagy legalább nyugati oldalára tegyük, és a magasabb növényeket ültessük észak felé, hogy ne árnyékolják be a kisebbeket.

A vetés

A vetőmagból palántázás mindig olcsóbb, mint venni palántát, de vannak nagyon nehézkesen nevelhető palánták, mint például az eper, amely speciális savas tőzeget és sok időt igényel. Kezdőknek is érdemes megpróbálkozni a palántáneveléssel, de menedéknek mindig ott a palántavásárlás lehetősége.

A vetés előtt a magokat érdemes egy kis kamillateába beáztatni pár órára (a répaféléket akár egy egész éjszakára is), majd megszárogatni és úgy elvetni.  Ettől gyorsabban és biztosabban kel.  Csináljunk a palántázóval kis lyukakat a magoknak a csomagon írt mélységben, dobjunk bele két magot, és úgy öntsük fel óvatosan vízzel (nehogy kiússzanak a magok a lyukakból). A két mag együtt könnyebben töri majd át a földfelszínt, bár utána sajnos ki kell majd nyírni az egyiket a jó termés érdekében, ami mindig fájdalmas. A lyukakba pedig összegyűlik a víz és lassabban párolog el.

További tippek

A paradicsomokat, paprikákat, padlizsánt úgy ültessük el, hogy ne kerüljenek közelebb egymáshoz 30 cm tőtávolságnál és 50 cm sortávolságnál. Egymástól – és a krumpliktól – a lehető legtávolabb kerüljenek rovarvédelmi okokból. Jól elvannak például két sor borsó között, amelynek júliusra, mire a paradicsom méretében tombolni kezd, úgyis vége. Mehetnek a saláták helyére.

A fűszernövényeket és a virágokat ne spóroljuk el: a cél az, hogy alig legyen szabad földfelület! Ezek ráadásul fontos szerepet töltenek be a rovarok, férgek távoltartásánál azoknak a paradicsom, a paprika esetében. A krumplit és a padlizsánt, amennyire csak lehet, tartsuk a fólia alatt, hogy ne férjenek hozzá a krumplibogarak.

Forrás: http://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/4376-van-28-szabad-negyzetmetere-orult-sok-penzt-er


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »