Van, amiben a Jobbik megelőzi a Fideszt

Hosszú ideje a Jobbik a legnépszerűbb párt a Facebookon: kétszer annyi követője van, mint a Fidesznek. Ráadásul Vona Gábor politikusi profilját majdnem félmillióan kedvelik. Befolyásolhatja-e a választás végkimenetelét, hogy egy politikus vagy párt mennyire népszerű a Facebookon? A szakember szerint a lájkok ugyan nem jelentenek konkrét voksokat, de megkönnyítik, hogy az üzenetek célba jussanak.

„Nem maradt más lehetőség az ellenzéki pártoknak, mint a közösségi média és az internet használata. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy konkrét szavazatokat jelentenek a Facebook-lájkok, de azt igen, hogy a kedvelők felé egyszerűbb továbbítani az üzeneteket” – mondta portálunknak Ember Zoltán Levente, az Iránytű Intézet kutatásvezetője.

A szakértő szerint a finisben a mozgósításnak komoly szerep jut, a Facebook pedig kiválóan alkalmas arra, hogy egy párt könnyedén elérje a követőit. A közösségi médiumokban nagyon jól lehet terjeszteni az üzeneteket, akár célcsoportok, területiség és végzettség szerint is. A Facebooknak épp az az erénye, hogy nagyon jól lehet célozni és viszonylag olcsón célba lehet juttatni az üzenetet.

Ember ma már elképzelhetetlennek tartja, hogy egy párt ne legyen jelen az online térben. Mint mondta, felértékelődik, hogy kiről mennyit beszélnek, megosztják-e a párt tartalmait a közösségi felületeken, hiszen rengeteget számít, mennyire van jelen egy párt a diskurzusban. A kutatásvezető Donald Trumpot hozta fel példának, aki az amerikai elnökválasztási kampányban sokkal több online felületen jelent meg, mint Hillary Clinton, és meg is nyerte a választást.

De beszéljenek maguk helyett a számok. Jó ideje verhetetlen népszerűségben a Jobbik a Facebookon.

Több mint 471 ezer kedvelővel az ellenzéki párt áll a lista élén. Érdekesség, hogy a viccpártként számon tartott Magyar Kétfarkú Kutya Párt (261 ezer) megelőzi a Fideszt (228 ezer). A nagyobbik kormánypárttól nem sokkal marad le az Együtt (211 ezer) és az MSZP (204 ezer). A Párbeszéd (115 ezer) jobban szerepel, mint a Demokratikus Koalíció (94 ezer), de a DK nem tudja megelőzni a Munkáspártot (102 ezer) sem. Ez pedig mindenképp figyelemre méltó egy alig mérhető párttól. Egészen hátul végzett az LMP (78 ezer). Ennek oka az lehet, hogy a zöldpárt nem fordított kellő energiát az építkezésre.

Ha a miniszterelnök-jelölteket, illetve a listavezetőket nézzük, nem meglepő, hogy legtöbb rajongója Orbán Viktor jelenlegi kormányfőnek van (566 ezer). Viszont itt nincs tőle nagyon lemaradva Vona Gábor, a Jobbik elnöke (496 ezer), Gyurcsány Ferenc, a DK listavezetője (193 ezer) azonban már hatalmas hátrányban követi őket a harmadik helyen. Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (136 ezer) áll a negyedik helyen. Szél Bernadett, az LMP kormányfőjelöltje (67 ezer) az ötödik, míg Szigetvári Viktor (36 ezer) a hatodik helyre kúszott fel, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Együtt legnépszerűbb politikusa nem Szigetvári, hanem Juhász Péter (86 ezer), a párt elnöke.

Az Ynsight és a Ténygyár nem rég közölt egy közös kutatást arról, hogy mely politikus posztolt a legtöbbet a Facebookra december 20-a és január 20-a között. A felmérés szerint az óév végén és az újév elején is Vona Gábor volt a legaktívabb, egy hónap alatt összesen 122 posztot tett ki az oldalára. Karácsony Gergely csak feleannyit, Orbán Viktor pedig a tizedét (12) posztolta a vizsgált időszakban. Ennek megfelelően Vona nyerte a lájkok versenyét (174 ezer), de Orbán tizedannyi poszttal váltott ki feleannyi tetszést (64 ezer) a felhasználókból.

mno


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »