Váratlanul távozott a pannonhalmi apátság vezetője

Váratlanul távozott a pannonhalmi apátság vezetője

„Azt ígérem, hogy amíg élek, tartom a kapcsolatot Pannonhalmával és a közös programjaink akkor is megmaradnak, amikor az időseknek már el kell távozniuk az élők sorából.”

– mondta Várszegi.

A főapát beszédében elmondta, hogy azzal, hogy Ferenc pápa november 19-ét a szegények világnapjává nyilvánította az adakozás és osztás kultúráját szeretné megteremteni Márton püspök mintájára. A szegények és kiszolgáltatottak sokasága a jelen korban is kihívások elé állítja a közösséget.

Hírdetés

Beszéde végén jelentette be, hogy 27 év év után 

„a bencés hagyomány bölcsessége azt diktálta szívemnek és ez van házi törvényeinkben is, hogy az idősebb adja át helyét a fiatalabbnak.”

Azt még nem tudni, hogy ki lesz Várszegi Asztrik utódja, de annyi biztos, hogy vízkeresztkor, 2018. január 6-án döntenek végleg a személyéről. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »