Varga elárulta, mennyi prémiumra számíthatnak a nyugdíjasok

A nemzetgazdasági miniszter, aki az otthonnak helyet adó második kerület országgyűlési képviselője is, emlékeztetett: a Fidesz-KDNP-kormány mindig fontosnak tartotta az idősek életkörülményeinek javítását, 2010-ben egyik első intézkedésük a nyugdíjak értékének megőrzésére, annak garantálására irányult.

Kitért arra, hogy október 1. az idősek világnapja, így az egész hónap alkalmat ad az idősek ünneplésére, de egész évben megbecsülés kell, hogy övezze őket. A politikus jó egészséget és hosszú életet kívánt az otthon mintegy 100 lakójának. Varga Mihály az MTI-nek elmondta: idén nemcsak a nyugdíjak inflációs korrekciója történik meg, hanem először nyílik lehetőség nyugdíjprémium kifizetésére.

Ez egy 125 ezer forintos átlagnyugdíj esetében éves szinten mintegy 12 ezer forintnyi, az inflációs korrekció nyomán a nyugdíjba beépülő emelést és plusz mintegy 12 ezer forint egyszeri kifizetését jelenti – ismertette a miniszter. Az emelt nyugdíjat, illetve a prémiumot novemberben kapják meg a nyugdíjasok – mondta Varga Mihály.

Prémiumot kapnak a nyugdíjasok


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »