Végre választ kaphatunk a Twin Peaks nagy kérdéseire

Végre választ kaphatunk a Twin Peaks nagy kérdéseire

Fogalmam sincs, mi történik – mondja David Lynch a Twin Peaks harmadik évadának elején. Persze a legendás rendező pontosan tudja, mi történik, hiszen egy tökéletesen kidolgozott terv alapján járatja velünk a bolondját. Így mikor az FBI-igazgatóhelyettes, Gordon Cole szerepében arról panaszkodik, hogy nem érti az eseményeket, valójában a mi helyünkbe lép, és a legőszintébb érzésünket mondja ki: fogalmunk sincs, mi történik a Twin Peaks harmadik évadában.

Eltelt 25 év, és Laura Palmer beváltotta az ígéretét, a kilencvenes évek kultikus sorozata, a két évad után elkaszált Twin Peaks visszatért. Utolsó képként a gonosz által megszállt Dale Cooper FBI-ügynököt (Kyle MacLachlant) őrizhettük meg magunknak, amint hisztérikusan beleröhög a kamerába. Mostanáig kellett várnunk, hogy kiderüljön, vajon a jó Cooper kiszabadul-e a Fekete Barlangból, ahol rabul ejtették a sötét erők, és legyűri-e a világra eresztett sátáni hasonmását. Vasárnap 18 epizódot követően egy duplarésszel visszavonhatatlanul bezárul a Twin Peaks univerzuma, és végre választ kapunk a kérdéseinkre. Már ha hihetünk egyáltalán a saját szemünknek, Lynch világában ugyanis semmi sem az, aminek látszik, így még abban sem lehetünk biztosak, hogy mi, nézők valóságosabbak vagyunk a sorozat fikciójánál.

Minden egy fiatal szőke lány meggyilkolásával kezdődött. Világszerte nézők milliói tették fel tanácstalanul a kérdést: ki ölte meg Laura Palmert? Mára azonban kiderült, a rejtély ennél monumentálisabb. Lynch és alkotótársa, a forgatókönyvíró Mark Frost alaposan kibővítették a Twin Peaks misztériumát.

A sorozat a kilencvenes évek elején megváltoztatta a tévézés történetét. Passzív befogadó helyett az események aktív részesévé avatta a nézőt. Az elmúlt 25 évben pedig a tévésorozatok nagyjából a Lynch és Frost által meghatározott területen mozogtak. Ezért sem volt egyértelmű, hogy ennyi idő elteltével vajon tudnak-e még kezdeni valamit a súlyos örökséggel az alkotók. A válasz annak ellenére egyértelmű, hogy a harmadik évadot már nem övezi olyan kultikus tisztelet, mint az első kettőt. A Twin Peaks újra felforgat mindent, ám immár nemcsak a tévézés mibenlétére, de az emberi létezés értelmére is rákérdez.

A jó Cooper negyedszázad elteltével szabadul a Fekete Barlang fogságából, gonosz énjének azonban, bár ez lenne a kötelessége, esze ágában sincs visszatérni felcserélve az emberi valóságot egy vörös függönyökkel díszített baljós teremre, ahol mindenki fordítva beszél. Így egyszerre két Cooper bolyong Amerikában, az összecsapásuk elkerülhetetlennek tűnik.

http://mno.hu/

Miközben mindenki a két ügynököt üldözi, egyre több részlet kerül napvilágra Twin Peaks rejtélyéből. Kiderül, Laura nem egyszerű áldozat volt, céllal küldték a kisvárosba. Mindezt egy olyan epizódból tudjuk meg, amelyet még a legvisszafogottabb kritikusok is a televízió történetének legfontosabb pillanataként aposztrofáltak.

Lynch szürreális vízióban mutatja be a gonosz születését. A helyszín Új-Mexikó, az esemény pedig az első atombomba felrobbantása. A pusztítás centrumában jött a világra BOB (!), a vegytiszta rossz. Mindez a teljes megsemmisülés ígéretét magában rejtő aktuális világpolitikai helyzet ismeretében nyeri el valódi jelentését. Ám Lynch nem állt meg itt, a gonosz mellett ugyanis a feltűnik a jó is, aki elküldi angyalát a Földre, hogy megküzdjön BOB-bal. A harc tétje pedig, ha az atombombából indulunk ki, nem kisebb, mint az ember győzelme önmaga gonoszsága felett.

Ahogy a szemben álló erők csapatai lassan körvonalazódnak, visszatérnek a régi hősök: Bobby, Sólyom, Andy és Lucy, James, Audrey, és a Tuskó Lady (akitől egy szívszorító epizódban búcsúztak el Lynchék, miután a színésznő, Catherine E. Coulson a forgatás közben rákban elhunyt). Lynch pedig könyörtelenül rájátszik a nosztalgiára: darabokra szedi a sorozatot, hogy a különválasztott elemekből építsen fel újra egy világot, ami talán emlékeztet az eredetire, de mégis más. Az emlékek az emlékezés folyamatáról árulkodnak, vagyis a néző éppen azt nézi a képernyőn, hogy miként nézi a képernyőt. Az átkozottul jó kávé, a cseresznyés (vagy meggyes) pite, a szikomorfák és a történetet keretként magába foglaló álmok így ezúttal nem beszippantják a nézőt, hanem a valósága részévé válnak.

A Twin Peaksben, ahogy már a cím is utal rá (iker csúcsok) minden tükröződik, mindenből kettő van. Lynch azonban immár a képernyőből is tükröt csinál: nemcsak a szereplők, de mi, nézők is meglátjuk a saját arcképünket, amint éppen a Twin Peaks-t nézzük. De erről a hasonmásról sosem tudhatjuk biztosan, hogy a valóság része, vagy csupán álom.

Hiszen a kétség Lynchnél mindig ott motoszkál, vajon nem álmodjuk-e az egészet. Ha a valóság által feltett kérdésre az álomban találunk választ, hogy választhatjuk el a kettőt egymástól? Gordon Cole az egyik epizódban felidézi egy álmát, amelyben az olasz színésznővel, Monica Belluccival kávézik. Bellucci azt mondja neki: olyanok vagyunk, mint az álmodók, akik a saját álmukat élik. A kérdés csak az, ki az álmodó? Ki találja ki a történetünket, ki talál ki bennünket – teszi fel a kérdést a Twin Peaks. És ha valóban egy álmodó álmát éljük anélkül, hogy tudnánk, ki az álmodó, sőt, anélkül, hogy tudnánk, létezik valahol, vagyis akár mi is álmodhatjuk az egészet, akkor a valóság rögtön nem tűnik olyan stabilnak. A Twin Peaks-t nézve akár a saját fikciónkat is átélhetjük.   

Ez annyira mellbevágó élmény, hogy még azt is hajlamosak vagyunk megbocsájtani a rendezőnek, hogy áthág minden szabályt. Hogy gátlástalanul idézi saját korábbi filmjeit a Radírfejtől a Kék bársonyon át a Mulholland Drive-ig; hogy elvarratlanul hagy szálakat; hogy a szürreális jelenetek magyarázatát az értelmetlenségbe utalja; hogy az unalomig vagy épp a giccsig fokozza a helyzeteket; hogy átugrik Párizsba forgatni, csak hogy leülhessen egy kávéra Monica Bellucival; hogy hagyja a színészeit ripacskodni; és hogy nem köt kompromisszumot csak azért, hogy megértsük, mi történik Twin Peaksben.

Miközben a tévénézők a Walking Dead zombijai és a Breaking Bad droglaborja után most a Trónok harca mészárlásáért rajonganak, hálásak lehetünk, hogy van egy sorozat, amely kívül áll ezen a játszmán. A Twin Peaks nem szórakoztatni akar, csupán megmutatni, hogy mi lakozik bennünk (majdnem) legbelül.

Így akkor sem lehet hiányérzetünk, ha a vasárnapi záró epizódok – amiket itthon hétfőn este láthatunk az HBO-n – után úgy érezzük majd, mint Sólyom seriffhelyettes egy furcsa jelenést követően. – Mi történt velünk – kérdezi tőle a seriff. – Fogalmam sincs – feleli Sólyom. – Valami történt, de nem emlékszem semmire.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »