Végül megegyezik a baloldal Csepelen?

Csepel lehet az egyik körzet, ahol még baloldali visszalépések lehetnek – a Fidesz–KDNP itt Németh Szilárdot indítja. Szabó Szabolcs, az Együtt helyi jelöltje azt mondta: Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a napokban már jelezte, újrakezdené a tárgyalásokat a koordinációról. A szocialista jelölt Bangóné Borbély Ildikó a Hír TV kérdésére azt mondta: visszalépne a legesélyesebb demokratikus jelölt javára, de – bizonyos feltételekkel – az Együtt politikusa is nyitott erre.

„Nyilván az Együttben prioritás a csepeli–soroksári körzet, hiszen mégiscsak én vagyok ott a hivatalban lévő képviselő, tehát elsőre azt mondom, hogy nehezen tudok elképzelni olyan javaslatot, hogy nem, de mindennek megvan az ára. Ha azt mondanák, hogy cseréljük el Hiller István vagy Molnár Gyula körzetére biztos, hogy megfontolnánk, tehát lehet olyat ajánlani nyilvánvalóan” – jelentette ki Szabó Szabolcs.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »