Vérontásba torkolltak a palesztin tüntetések Gázában, az izraeli katonák 16 embert öltek meg

Vérontásba torkolltak a palesztin tüntetések Gázában, az izraeli katonák 16 embert öltek meg

Palesztin jelentések szerint 16 ember meghalt, 500 pedig megsebesült a palesztin-izraeli határon, Gázában. A 2014-es gázai konfliktus óta ez volt a legvéresebb összecsapás a két nemzet között.

A tüntetésen beszámolók szerint több mint 17 ezer palesztin vett részt. A határnál, a kerítés palesztin oldalán pénteken sátrakat állítottak fel. A megmozdulást a Hamász radikális iszlamista szervezet szervezte meg. A tömegdemonstrációt azért időzítették március 30-ra, mert 1976-ban ezen a napon lőttek le az izraeli biztonsági erők hat palesztin tüntetőt. A tiltakozások elvileg május 15-ig tartanak, a Nakba napig, Izrael állam létrejöttének éfordulójáig, amely a palesztinok számára gyásznap. Valószínűleg e dátum környékén hágnak majd tetőfokára az indulatok.

Mivel tüntetéssorozatok kezdete egybeesik a zsidó húsvéttal, ezért a feszültség a szokásosnál is nagyobb.

Jelentések szerint az izraeli-palesztin, kerítéssel megerősített határnál lévő tömeg Molotov-koktélokkal, égő gumiabroncsokkal és parittyából kilőtt kövekkel támadta a kerítés túloldalán lévő izraeli katonákat, akik először füstgránátokat és gumilövedéket vetettek be, később azonban engedélyt kaptak éles lőszer használatára. Sajtóértesülések szerint parancs úgy szólt, a tüntetők lábára célozzanak.

Az izraeli védelmi minisztérium a Hamászt vádolja a történtekért, Avigdor Lieberman védelmi miniszter szerint az iszlamista szervezet a plasztin civilek életével játszik. Egyúttal felszólította a palesztinokat, hogy ne vegyenek részt a demonstrációkban.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár független vizsgálatot követel, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig rendkívüli ülésén elítélte az erőszakot. Nyilatkozatok szerint az ENSZ a gázai helyzet eszkalálódására számít a következő napokban. Tayé-Brook Zerihoun, az ENSZ-főtitkár politikai ügyekért felelős helyettese szerint Izraelnek tiszteletben kellene tartania az emberi jogokat, és felelősséget kéne vállalnia a történtekért.

Az izraeli hadsereg közben megduplázta a tüntetések miatt a Gázai-övezet határvédelmét, a külügyminisztérium kijelentette, a konfliktusokért kizárólag a Hamász a felelős. A Védelmi Erők (IDF) szerint pedig 50 ezer palesztin tartózkodik a határ mentén. A legtöbb tiltakozó a táborokban tartózkodik, néhány fiatal a veszély ellenére figyelmen kívül hagyta a szervezők felszólítását, hogy maradjanak távol a kerítéstől.

Körkép.sk, BBC.com

Nyitókép: HNonline.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »