VIDEÓ: Közzétették a észak-koreai dezertőr szökéséről készült felvételeket

VIDEÓ: Közzétették a észak-koreai dezertőr szökéséről készült felvételeket

A dél-koreai hatóságok nyilvánosságra hozták azt a videót, amely megörökítette az egyik észak-koreai katona vakmerő döntését: a demarkációs vonalon keresztül próbált meg átjutni Dél-Koreába, és csaknem az életével fizetett érte.

 

A felvételen jól látszik, hogy a dezertőr dzsippel menekül, majd ütközik, de kiszáll a kocsiból és gyalog próbál átjutni a világ legjobban őrzött demarkációs vonalán. Mindeközben saját kollégái lőnek rá és üldözik. Az egyik északi katona át is lépte a demarkációs vonalat. A dezertőrre 40 lövést adtak le, ötször vagy hatszor találták el. Sebesülten sikerült már a déli oldalon meghúzódnia egy fal mögött, de mivel félő volt, hogy az északi katonák újra átlőnek a határon, a déli katonák is (köztük az egyik határőrség parancsnok-helyettesével) kúszva közelítették meg, hogy kimentsék.

Dél-Korea arra hívta fel a figyelmet, hogy az északiak megszegték az 1950-53-as koreai háborút „lezáró” fegyverszüneti egyezményt azzal, hogy átlőttek a demarkációs vonalon, ráadásul egyikük egy időre be is lépett a déliek térfelére.

Hírdetés

A sebesült északi szökevényt kórházba szállították, többször megoperálták, tegnapig kómában feküdt. Most, hogy visszanyerte eszméletét, valószínűleg sok kérdést fognak feltenni neki a dél-koreai hatóságok.

A szegénység és a diktatórikus eszközök miatt sokan próbálnak meg külföldre menekülni a távol-keleti, hermetikusan lezárt országból. A két Korea közti demarkációs vonalon keresztül azonban kész öngyilkosság a vállalkozás. Népszerűbb útvonal Kína felől, északról kerülni, ami jóval hosszabb út, de biztonságosabb.

Nagy erőkkel őrzik a dezertőrt a határ déli oldalán. Forrás: DW.com

 

Bloomberg.com, Körkép.sk

Nyitókép: DW.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »