Vigyázzunk a húsvéti kölcsönökkel!

Vigyázzunk a húsvéti kölcsönökkel!

Az ünnepek közeledtével nagy akciókkal várják a boltok és az áruházláncok a fogyasztókat, akik az ígéretek alapján akár jelentős összeget is spórolhatnak. A húsvét még így is alaposan megdobja az élelmiszer-kiadásokat – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Csokira 33, sonkára 20 százalékkal több megy el áprilisban az ünnepek miatt, szeszes italokra azonban csak négy százalékkal költenek többet a magyarok. Persze ilyenkor sem árt óvatosnak lenni, főleg ha valaki az utolsó pillanatban, a mai napon próbálja rohamtempóban intézni a bevásárlásait vagy a húsvéti programokat. Sokan ajándékoznak is ilyenkor, így e téren is körültekintően kell eljárni. A hagyományos bolti vásárlásnál például nem szabad elfelejteni: amennyiben a megajándékozottnak nem tetszik az ajándék, ami egyébként nem hibás, a kereskedőnek nem kötelessége kicserélni, kivéve akkor, ha előre szóban megígéri, vagy írásban önként kötelezettséget vállalt. – Fontos azt is tisztázni, amennyiben nem áll fent önkéntes garanciavállalás, csak akkor lehet visszavinni az ajándékot, ha az tényleg hibás. Nem számít például hibának, ha a megajándékozott mérete nagyobb vagy kisebb, mint amilyet választottunk, vagy éppen a kapott ajándék színe nem tetszik – tudtuk meg Baranovszky Györgytől, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnökétől. Ha internetről szerezte be az ajándékot a fogyasztó, akkor – a bolti vásárlással szemben – még az átvételtől számított tizennégy napon belül meggondolhatja magát, és visszaküldheti a terméket a saját költségén.

Különösen akkor kell vigyázni, ha valaki netán gyorskölcsön felvétele mellett dönt egy hosszú hétvége vagy éppen az ajándékozás anyagi fedezetének megoldása érdekében. Érdemes egymással összehasonlítani a pénzügyi szolgáltatók ajánlatait, amelyeknél elsősorban a teljes hiteldíjmutatót (thm) kell nézni, amely megmutatja a hitel teljes díját és mindazon költségeket, amelyeket még fizetni kell a tőke, azaz a felvett kölcsön összegén kívül. Jobb olyan pénzügyi terméket választani, amelyhez biztosítás is jár, így a nem várt esetekre is biztonságot nyújt. A szállodákban töltött ünnepen mindenképpen figyelni érdemes arra, hogy minden fontosnak vélt problémáról – elmaradt programok, gyengébb komfortfokozat, szolgáltatások vitatott minősége – jegyzőkönyvet kell felvenni, vagy fénykép- és videofelvételt készíteni. Ezek ugyanis nagymértékben hozzásegítik a panaszosokat ahhoz, hogy ha kifogás adódik, valóban kompenzálja a szálloda.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.31.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »