Visegrád emelkedőben, avagy Juncker esete Hraballal

Visegrád emelkedőben, avagy Juncker esete Hraballal

Az elmúlt öt évben sokat változott a helyzet, az elnökségi programokon rendszeresen megjelennek a nagy európai tagállamok vezetői.

A Visegrádi négyek miniszterelnökeinek csütörtök délutáni prágai találkozója újabb bizonyítéka volt annak, hogy ez a sok mindent megélt országcsoport egyre jelentősebb szereplője az európai politikának. A migrációs kérdésben képviselt közös álláspont, melyből az új lengyel kormány megalakulása óta Varsó sem kacsingat kifelé, egyre világosabbá teszi az együttműködés stratégiai jellegét.

A visegrádi együttműködés fennállásának 24 évében már sok mindenen keresztülment. A tagállamok vezető politikusainak aktuális, pártpolitikailag motivált nyilatkozatai, az országok közötti történelmi tehertételek, vagy a méretbeli különbségek többször megingatták a négyes szövetséget. A Benes dekrétumok kapcsán kirobbant vita, a szlovák nyelvtörvény mentén kialakult konfliktus, az eltérő Oroszország-politikák miatti nézetkülönbség – csak hogy néhányat említsünk – mind mind azt a benyomást kelthette, hogy a V4 együttműködés a végét járja. A legnagyobb tagállam, Lengyelország korábban nem mindig tudta eldönteni, hogy érdemes-e a közép-európai ligában játszani, ha – hatodik legnagyobb uniós tagállamként – a nagyok között is focizhat.

Nem kétséges, hogy V4-nek számos ellendrukkere is volt és van. Az Európai Unió – méretüknél fogva is – meghatározó tagállamai gyanakodva figyelték a négyes kooperációt, már csak azért is, mert a szavazások alkalmával a négy ország együttes szavazati ereje adott esetben veszélybe sodorhatja egy, a nagyok által kialkudott álláspont elfogadását. 2010 nyarán még a német kancellár is igen negatívan nyilatkozott a „közép-európai klubról”, pedig hagyományosan, ha másért nem, hát jelentős tőkebefektetései miatt, éppen Németország tekinthetne szövetségesként térségünk államaira.

Hírdetés

Az elmúlt öt évben sokat változott a helyzet, az elnökségi programokon rendszeresen megjelennek a nagy európai tagállamok vezetői, és rendszeressé váltak a távolabbi, pl. török, japán, koreai meghívott vendégekkel rendezett találkozók is. A növekvő elfogadottságban része volt a V4-es tagállamok sikeres uniós elnökségeinek, melyek bebizonyították, hogy a közös európai ügyekben képesek vagyunk nagyon is konstruktív álláspontot képviselni. A 2013-14-es magyar V4 elnökség két fontos eleme volt a parlamenti és a katonai együttműködés szorosabbra fűzése. Akkor azonban még nem tudhattuk, hogy főleg az utóbbinak milyen nagy jelentősége lesz alig két évvel később. Azt pedig az aktuális cseh elnökségi program összeállítói sem gondolhatták, hogy a rutinszerű találkozók ritmusának milyen dinamikát ad a migrációs válság.

A menekültügyben mutatott összhang miatt persze a mainstream, vagyis inkább balos nyugati sajtó minden gátlás nélkül betolta a V4-es formációt a jobb sarokba, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy Csehországnak és Szlovákiának baloldali kormánya van. Ennél azonban aggasztóbb, hogy az álláspontkülönbséget egyfajta civilizációs szakadékként igyekeznek sokan beállítani, mint tette ezt nemrég Juncker bizottsági elnök is. Mintha nem akarnának tudomást venni arról, hogy a 10 új tagállam 11 éve történt csatlakozása milyen óriási gazdasági fellendülést hozott a nyugati gazdaságnak, mindenek előtt Németországnak. Persze a gazdasági haszon és a civilizációs távolság akár még jól meg is férhetnének egymás mellett, ha a civilizációs érvek nem lennének teljesen abszurdak. Már csak azért is, mert – noha a nyugati mentalitás nyilvánvalóan más, mint a béketáborban edződött – épp a migrációs kérdésben napról napra szaporodik Nyugaton is azok száma, akik V4-es álláspontot támogatják. A V4-ek és más közép-kelet európaiak ilyetén „kirekesztése” nem veszélytelen játék, hiszen ezzel az EU perifériáját egyfajta szürke zónává lehet visszaminősíteni, aminek geopolitikai sorsa netántán még kétség tárgya is lehet. Ez nekünk nem jó.

Éppen ezért, mint oly sok esetben, most is nagyon fontos, hogy az érvelés az európai közös érdekekről szóljon, álláspontunk modern, „minden gyanú felett álló”, már-már technokrata szókinccsel legyen megfogalmazva. Ezért is okoz majd fejtörést a prágai közös nyilatkozatnak a „Schengen barátai” csoport megalakulásáról szóló része, hisz ki ne támogatná ezt, akinek amúgy fontos a négy szabadság elve, az unió alapértékei. Ha a belső szabadságot meg akarjuk őrizni, nem mondhatunk le a külső védelemről. Erre nem mondható, hogy ez valami anakronisztikus kelet-európai viselkedés, visszamaradott civilizációs csökevény.

A V4-es határőrizeti együttműködést mi tudjuk igazán értékelni, de megköszönte azt a szlovén belügyminiszter is, és az sem kétséges, hogy ha a macedon határra is megérkeznek a visegrádi határőrök, az további tekintélynövekedést hoz majd a szervezetnek. Kevés olyan formáció van, ami a laza szervezeti forma ellenére negyed évszázadot megér. A jövőre esedékes 25. születésnap alkalmából érdemes lesz áttekinteni, hogy a sokat emlegetett közép-európai gondolat, a rendszerváltás időszakának egyik fontos szellemi áramlata, milyen fontos gyakorlati együttműködési perspektívát hordoz.

Néhány évtizeddel ezelőtt Bohumil Hrabal még azt mondta, hogy Közép-Európa az a hely, ahol nem érdemes kijózanodni. Ma már – bár lehet, hogy Jean-Claude Juncker számára ez több szempontból is kellemetlen hír – messze nem ez a helyzet. Erre egyre többen fognak rádöbbenni, de persze ettől még Hrabalnak rengeteg mindenben igaza volt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »