Vitézi Rend főkapitánya: A mai világ igazi rákfenéje a liberalizmus

Vitézi Rend főkapitánya: A mai világ igazi rákfenéje a liberalizmus

Senki nem születik fasisztának vagy nemzetiszocialistának! Ezt az ideológiát és az érte rajongó embereket a társadalmak, maga az emberiség termeli ki.
Legfőbb előidézői maguk a liberálisok.
Mert a liberalizmus magával hozza az azt a gondolkodás módot amit úgy tudnék leírni, hogy azt csinálok amit én akarok.
Csak, hogy ez egy felelős társadalomban nem így van.
Vannak írott és íratlan szabályok amit az embereknek be kell tartani az együttélés miatt.
A liberálisok szinte mindig kisebbségben vannak. De a kezükben a média és így jóval hangosabbak a kelleténél. Megtévesztő magatartásukat egyre jobban ki tudják fejteni, hiszen az átlag ember a napi megélhetéssel van elfoglalva és nem jut ideje tájékozódni, olvasni és gondolkodni.
A mai világ igazi rákfenéje a liberalizmus ami olyan helyzetet teremtet a világban, hogy egyre több ember hajlik a szélsőségek felé.
Ma már ezt nem lehet bélyegként rásütni egyes nemzetekre mint Olaszországra, Németországra vagy Magyarországra.
Ma a világméretű káoszt teremtő liberálisok lassan elérik azt, hogy nemzeti hovatartozás nélkül az emberek újra a fasizmus felé hajlanak.
Ettől a harcos ideológiától remélik majd újra a rendet, a közbiztonságot és a nyugalmat.
Liberális vezetők legyenek azok bármilyen pártban álcázva azon fáradoznak, hogy a világot egy mindent elsöprő káoszba taszítsák – ez az ő lételemük, s ezzel szemben az emberek nagy többsége ösztönösen a másik szélsőség felé húz.

Láttam én orosz orvost aki isteníti Hitlert és szapulja Sztálint, hogy miért nem fogtak össze anno a bimbózó háttér hatalommal szemben.
Ismerek békés családanyát aki félti gyermekeit és a rend a fegyelem után áhítozva élteti Hitlert.

Mint írtam senki sem született fasisztának és nemzetiszocialistának.
De ha megnézzük mi történik Európa egyes országaiban pl. Németországban akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a német turisták Hitler címkés borokat visznek haza!
Így tiltakoznak a Merkel-féle árulás miatt ami százmilliók halálát okozza majd, talán nem is olyan sokára.

Hírdetés

vitéz Molnár-Gazsó János, a Vitézi Rend főkapitánya

Közzétette: v. Orosz Árpád főszerkesztő

magyartudat.com


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »