Volner: már nem biztos, hogy társelnöki rendszer lesz a Jobbikban

Volner: már nem biztos, hogy társelnöki rendszer lesz a Jobbikban

Már nem feltétlenül gondolkodnak két elnökben, az elnök és elnökhelyettes felállás is felmerült a párt jövőbeli vezetését illetően. Hogy végül melyik változat lesz, az a most szombati választmányi ülésen dől el, elnököt pedig két hét múlva választanak, mondta el Volner János eddigi frakcióvezető az ATV-ben.

– Biztos benne, hogy Vona Gábor kiszállt? – kérdezte a műsorvezető.

– Biztos vagyok benne, hogy Vona Gábor kiszállt, láttam a szemében az eltökéltséget, láttam azonban azt is, hogy bármikor, amikor szükséges, hozzá tudunk fordulni tanácsért, segítségért – válaszolta a képviselő.

Hírdetés

Volner megismételte: azt tartja célszerűnek, hogy a következő elnök legyen egyben a frakcióvezető is. (Mint ismeretes, Toroczkai Lászlónak erre nincs lehetősége – a szerk.) Közben a kormánypárti Magyar Idők arról ír, hogy Ásotthalom polgármestere egyre esélyesebb a Jobbik vezetői posztjára, országjárása annyira sikeres, hogy a vidék mellett még a fővárosi alapszervezetek közül is egyre többen biztosítják támogatásukról.

A Fidesz vezető bértollnoka egyébként már el is kezdte a Toroczkai-ellenes kampányt, az alelnök a Facebook-oldalán reagált rá:

Bayer Zsolt tegnapelőtt az Echo tévén futó műsorában leporolta azt a régi fideszes idióta agymenést, amely szerint amit én (és még sok ezer magyar hazafi) tett 2006-ban, azzal a balliberális oldalt erősítettük. A valóság ezzel szemben az, hogy a tévéostrommal elindított, és évekig tartó utcai tüntetéssorozatnak köszönhetően évekig mi tematizáltuk a politikai közéletet, mozgósítottuk az embereket, és rávilágítottunk a Gyurcsány-kormány valódi arcára. Az eredményeket illetően pedig a tények éppen a fideszes megmondóemberek összeesküvés-elméletével ellentétes képet mutatnak: Már a 2006-os őszi önkormányzati választást is a jobboldal nyerte, 2010-ben aztán a Fidesz agyonnyerte magát, a Jobbik pedig megtizenhétszerezte (!) az erejét, miközben az SZDSZ eltűnt, az MSZP pedig szétesett. A tények makacs dolgok.

2006 már történelem. De ha már itt tartunk, akkor többek között azért mentünk annak idején a tévészékházhoz, mert az adófizetők pénzéből fenntartott köztévé csak a hazug kormánypropagandát szajkózta. Mi a helyzet 2018-ban? 92%-ban kormánypárti megszólalók jutottak lehetőséghez az állítólagosan közszolgálati tévében a Ma reggel című műsorban 2016-ban a Médiatanács hivatalos statisztikái szerint, miközben a Jobbik 2,5%-ban szólalhatott meg. Ilyenek vagytok, Zsolti…


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »