Volt élettársától rabolt

Volt élettársától rabolt

A sértett 2022. április 10-én, délelőtt értesítette a rendőrséget arról, hogy megjelent nála a volt párja, aki pénzt követelt tőle, majd őt és a vele együtt élő édesanyját is bántalmazta.

Hírdetés

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként a bejelentést követő két órán belül elfogták az elkövetőt, akit előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak.

A rendőrök megállapították, hogy a 43 éves helyi férfi megjelent volt élettársa otthonában, majd az ajtót nyitó sértettet azzal fenyegette meg, hogy megöli, ha nem ad neki pénzt. A férfi a követelését azzal nyomatékosította, hogy az asszonyt gyomron vágta. Miután a megfélemlített nő átadott neki több tízezer forintot, a férfi még kétszer arcon ütötte őt, valamint az édesanyját is bántalmazta, mivel ki akarta tessékelni az udvarból.

A tettessel szemben kábítószer gyorstesztet is alkalmaztak a rendőrök, amely pozitív értéket mutatott.

A férfi ellen rablás bűntett, súlyos testi sértés kísérlet bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Pápai Rendőrkapitányságon. A nyomozók javaslatot tettek az illetékes ügyészségnél a férfi letartóztatásának indítványozására.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »